Művház 2018. augusztus 19. 10:20 Forrás: mti

Diákoknak is indít bérletsorozatokat a Szegedi Nemzeti Színház

Az új évadban felső tagozatos és középiskolás diákoknak is indít bérletsorozatokat a Szegedi Nemzeti Színház, az intézmény színházi nevelési programot is szervez a fiataloknak - tájékoztatta a teátrum az MTI-t.

A közlemény szerint az új évadban az általános iskolai felső tagozatosok érdeklődésének megfelelő darabokat is színpadra állít a színház. Az 5-6. évfolyamosok számára a Móra Ferenc bérlet - Szaffi, Valahol Európában -, a 7-8. osztályosoknak pedig a Deák Ferenc bérlet - Szentivánéji álom, Valahol Európában, Tóték/Függöny fel! - kínál tartalmas, életkor szerint könnyen befogadható kulturális élményeket.

A kiskamaszok mellett a középiskolásokat is kifejezetten a tanulmányaiknak, életkori sajátosságaiknak megfelelő előadásokat - Szentivánéji álom,Valahol Európában, Tóték, A gyilkos - tartalmazó Radnóti Miklós és Tömörkény István bérlettel várja a teátrum.

A műsorstruktúrán túl az ősszel induló háromlépcsős színházi nevelési program szintén a fiatalok kulturális képzését célozza. A kiemelt előadások kapcsán drámapedagógus beszélget a darabokról a pályázatban résztvevő iskolásokkal. Ez egyfajta kulturális misszió a színház számára, mely egyben a nézői utánpótlást is hivatott biztosítani.

A színház kedden kezdi meg a bérletértékesítést. A régi bérlők szeptember 12-ig újíthatják meg helyeiket, új bérleteket pedig október 12-ig válthatnak a nézők. Az első 25 bérletvásárló ajándékjegyet kap a színház 135 éves jubileumát köszöntő október 14-i gálaműsorra.

A szegedi társulathoz mozifilmekből, televíziós sorozatokból és más nagy színházakból ismert népszerű, fiatal színművészek csatlakoznak: Menczel Andrea, a Győri Nemzeti Színházból, a Vígszínházból Medveczky Balázs, Ágoston Katalin, a Centrál Színház meghatározó színésznője, Szegezdi Róbert, akit eddig többek között a Thália Színházban, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban és a Játékszínben láthatott a publikum, valamint Rétfalvi Tamás. Rajtuk kívül a Kaposvári Egyetemről, Eperjes Károly osztályából is érkeznek Szegedre végzős színművészek, továbbá Alföldi Róbert, Szávai Viktória és Rusznák András is vendégszerepel az évadban.

Kossuth-díjas művészek - Bezerédi Zoltán, Lukáts Andor és Juronics Tamás - rendezéseit ugyancsak láthatja a közönség, valamint kuriózumként Závada Pál Az utolsó üzlet című színművének ősbemutatójára is Szegeden kerül sor.

Az előző évekhez képest hangsúlyosabb szerepet kapó próza mellett az opera műfajának kedvelői is különlegességekre készülhetnek: A Figaro házassága című produkcióba az Operaházból érkeznek olyan jelentős művészek, mint például a szegedi kötődésű Kálnai Zsófia és Rácz Rita - áll a közleményben.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Szegedi Nemzeti Színház