Hirdets
Túl a városon 2018. augusztus 8. 23:48 Forrás: MTI

Párbeszéd: A kormány hozza nyilvánosságra a BMW-beruházás részleteit!

Így azt is, mekkora állami támogatást kap majd a Debrecenben létesülő autógyár – mondta Szabó Tímea, a párt frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A frakcióvezető szerint

elsőre nagyon jól hangzik, hogy a BMW több mint 300 milliárd forintos beruházásra készül Magyarországon, ami mintegy ezer munkahelyet fog teremteni, azonban nem biztos, hogy ez a magyar dolgozóknak, a helyben élőknek, a magyar költségvetésnek és a magyar gazdaságnak olyan nagy előnyökkel jár majd.

Szabó Tímea szerint ahogyan korábban az indiai Apollo Tyres esetében, a BMW-gyárnál is az első 5-6 évben valószínűleg nem a német vállalat fogja fizetni a dolgozók bérét, hanem a magyar költségvetés, vagyis a magyar adófizetők. 

A Párbeszéd azt követeli a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra a támogatási összeget, és azt is, hogy a BMW fizet-e majd társasági adót, vagy az Audi beruházásához hasonlóan a költségvetés megint nem részesül majd adóbevételekből a projekt után.

A Párbeszéd frakcióvezetője szerint az is kérdés, hogy a BMW-beruházás folytán létrejövő ezer munkahelyen milyen bérezéssel és milyen munkakörülmények között dolgozhatnak majd az emberek, illetve a német gyár magyar munkavállalókat alkalmaz-e.

Szabó Tímea ezért azt követelte a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra, megállapodott-e már a német céggel, hogy kizsákmányolják a dolgozókat, vagy a munkavállalók a német anyavállalat bérszintjéhez hasonló fizetést kaphatnak majd.

A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy beruházás a helyben élőknek is problémát jelenthet majd, hiszen 20-40 százalékkal emelkedhetnek a lakás- és az albérletárak, illetve azt sem tisztázott, hogy a gyár építéséhez szükséges földek megvásárlását hogyan tervezi a kormány, tisztességesen kompenzálja-e majd a gazdákat.

Szabó Tímea a magyar gazdaság szempontjából is problematikusnak nevezte a beruházást, amit azzal indokolt, hogy már most is a válságra rendkívül érzékeny autóiparhoz kapcsolódik a magyar export egyharmada, ami a BMW-beruházással 40 százalékra is nőhet.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: autó Debrecen Orbán-kormány Párbeszéd