Hirdetés Hirdetés
Túl a városon 2018. augusztus 2. 21:40 Forrás: MTI

Donald Trump levelet kapott Kim Dzsonguntól, de a Fehér Ház nem árulta el, hogy mit írt a diktátor

Csak az tűnik biztosnak, hogy egyhamar nem lesz újabb találkozó az amerikai elnök és az észak-koreai diktátor között.

Hirdetés

A Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders nem közölt részleteket a levél tartalmából, de leszögezte: „a két vezető közötti levélváltások célja, hogy szingapúri csúcstalálkozójuk után előmozdítsák az amerikai-észak-koreai zárónyilatkozatban megfogalmazott kötelezettségvállalásokat”.

Donald Trump csütörtök hajnalban közzétett Twitter-üzenetében utalt Kim Dzsongun levelére. A bejegyzésben az elnök megköszönte az észak-koreai vezetőnek a koreai háborúban (1950-53) elesett amerikai katonák földi maradványainak visszaadását. 

„Köszönöm Kim Dzsongun úrnak, hogy megtartotta a szavát”

– fogalmazott reggeli bejegyzésében Trump, és nagylelkűnek nevezte az észak-koreai vezetőt. Egyúttal jelezte, hogy várja a következő találkozót. 

Kim Dzsongun a június elején Szingapúrban tartott csúcstalálkozón tett ígéretet az elesett amerikai katonák földi maradványainak visszaszolgáltatására. Az 55 koporsó szerdán este érkezett meg a hawaii Pearl Harbornál lévő katonai bázisra. 

A júniusban tartott csúcstalálkozó zárónyilatkozatában szerepelt, hogy felkutatják és átadják egymásnak a hadifogságba esett, vagy eltűnt katonák maradványait. A zárónyilatkozatban Donald Trump és Kim Dzsongun leszögezte azt is, hogy az Egyesült Államok és Észak-Korea újfajta kapcsolatok kiépítésén munkálkodik, együttes erővel igyekszik megteremteni a tartós és hosszan tartó békét a Koreai-félszigeten és Phenjan elkötelezi magát a teljes atomfegyver-mentesítés mellett.         

Szokásos délutáni sajtótájékoztatóján Sarah Huckabee Sanders közölte: Donald Trump válaszlevelet küldött Kim Dzsongunnak, de ennek a levélnek tartalmáról sem mondott részleteket. Hangsúlyozta viszont, hogy bár az amerikai elnök nyitott újabb megbeszélésre, a közeljövőben nincs tervbe véve újabb csúcstalálkozó.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Donald Trump Egyesült Államok Észak-Korea Kim Dzsongun