Színes 2018. július 26. 14:47 Forrás: MTI

Csökkent a Tátrában élő zergék száma

Régen minden jobb volt! De azért még nem olyan vészes a helyzet.

Többévnyi folyamatos állománybővülés után a legutóbbi felmérésen a hegység szimbólumának számító kérődzőkből már csak 989-et találtak – derült ki a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) erdeit felügyelő állami ügynökség (SLTANAP) honlapjain közzétett adatokból.

A Tátrában évente rendszerint kétszer tartanak zergeszámlálást: az állatokat a hegység teljes területén – vagyis annak szlovák és lengyel részén is – megszámolják. A szlovák TANAP és SLTANAP, valamint a lengyelországi TPN munkatársai által közösen, önkéntesek segítségével végzett legutóbbi állományfelmérésből kiderült, hogy az ott élő zergék száma az egy évvel korábbi és a tavaly őszi adatokhoz mérten is csökkent, az előbbihez képest mintegy félszáz, az utóbbihoz viszonyítva 274 példánnyal.

Az összeszámolt 989 zergéből 94 volt idei gida. A friss adatok ismét igazolták, hogy az állomány nagyobb hányada a szlovákiai TANAP területén él, ott 691 zergét számoltak össze, míg a hegység lengyel részén 298-at.

„A legutóbbi téli szezon eléggé megviselte a zergeállományt, a legtöbb egyedpusztulást a Magas-Tátra déli részén figyeltük meg és az elmúlt évekhez képest alacsonyabb volt az újszülött gidák száma is” 

– mondta Jozef Hybler, az SLTANAP zoológusa.

Hozzátette: ennek ellenére nem lehet drámai csökkenésről beszélni, a helyzet csak akkor számítana rossznak, ha az egyedcsökkenés több éven át tartana.

A Tátrában az ezredforduló után kezdett növekedni az 1990-es években alig kétszáz fős zergepopuláció. Az állomány növekedése az elmúlt néhány évben gyakorlatilag folyamatos volt, 2014-ben érte el eddigi maximumát, annak az évnek az őszén 1389 példányt tartottak számon.

Az utóbbi évek rekordszámait leszámítva a Tátra zergeállománya az 1960-as években volt a legmagasabb, akkor mintegy 900-950 példánya élt itt a második világháború éveiben csaknem kipusztított fajnak.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: állatok zerge