Szegeden 2018. július 25. 10:45

Épülhet az új kézilabdacsarnok Szegeden

A szegedi önkormányzat megegyezett az új, Etelka sori kézilabdacsarnok építésének feltételeiről a kormánnyal. Többek között erről a szerződésről döntöttek a pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottság szerda reggeli ülésén.

Rövidesen hozzálátnak a Kemes utca 3. és 5. szám alatti épületek homlokzati hőszigetelésének, ugyanis a bizottság megszavazta, hogy a lakásalapból 37 millió forintot fordítsanak erre a célra. A Szegedi Nemzeti Színház igazgatójának kérésére a dorozsmai Díszlet utca 1. szám alatti raktár tetőszerkezetének és ereszcsatornáinak javítása is rövidesen megtörténik. A felújítás teljes költsége közel 30 millió forint lesz.

A Modern Városok Program keretében több mint egy éve a született megállapodás a kormány és a városi önkormányzat között arról, hogy egy 8000 fős kézilabdacsarnokot építenek központi támogatással az Etelka soron, a fedett uszoda szomszédságában. Ehhez a városnak térítésmentesen át kell adnia azt a telket, amelyre a csarnokot fel szeretnék építeni. Hosszas egyeztetés kezdődött az önkormányzat és a kormány között a terület átadásának feltételeiről, aminek végredményét a pénzügyi bizottság elé terjesztették. Miután a város feltételeit elfogadta a kormány, a szerződés szövege elkészült. Ebben lefektetik többek között, hogy az új kézilabdacsarnok építtetője a Nemzeti Sportközpontok lesz.

Ülésezett a foglalkoztatási, szociális és sportbizottság is szerda reggel. Joób Márton bizottsági elnök elmondta, hogy nagyon jól sikerült az IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság. A versenyre 6200 versenyző érkezett Szegedre, és csak Kanadából 1500-an látogattak a városba a múlt hétvégén tartott sporteseménynek köszönhetően. A bizottsági elnök azt is elmondta, hogy Szegeden 1400 gyerek számára ajánlották fel a szünidőben az ingyenes étkeztetést, ebből 430-an éltek a lehetőséggel. A város 10 millió forintot különített el erre a célra. Ezt követően zárt ülésen döntöttek arról, kik a nyertesei az idei tűzifapályázatnak.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: építés kézilabda Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság