Művház 2018. július 11. 16:19 Forrás: MTI

Film készül a barlangban rekedt thaiföldi gyerekek történetéből

Ha van valami, amire az elmúlt napok eseményei után számítani lehetett, akkor az ez.

Heteken keresztül lázban tartotta a világot annak a gyerekekből álló focicsapatnak és edzőjuknek a története, ami tegnap egy több napos mentőakció után ért szerencsésen véget Thaiföldön.

A tizenhárom fős csoport egy áradást követően rekedt a Bangkoktól 1000 kilométerre északra fekvő Tham Luang nevű barlangrendszerben június 23-án. A 11 és 16 év közötti gyerekekre és 25 éves edzőjükre kilenc napig tartó kutatás után élve találtak rá búvárok. Több, mint egy héttel később, kedden a felszínre hozták az utolsó gyereket és az edzőt is a barlangból.

A The Hollywood Reporter szerint a Pure Flix Entertainment produkciós cég már tervezi is egy film készítését a történetből. A lap szerint a vallásos indíttatású filmjeiről ismertté vált cég igazgatója, Michael Scott napokon át volt a mentőakció helyszínén, mivel részben Thaiföldön él.

„Hihetetlenül inspiráló a bátorság és hősiesség, amit a mentők tanúsítottak, ezért film lesz a történetből”

– mondta el telefonon a lapnak.

Valószínű, hogy a stúdió Pinnacle Peak nevű, szélesebb közönségrétegnek szóló mozikat jegyző brandjének filmjeként kerülhet vászonra a történet.

„Nem feltétlenül kell keresztény filmnek lennie, fontos, hogy inspiráló legyen”

– tette hozzá.

Mint mondta, beszélt a mentőcsapat 90 búvárja közül néhánnyal, thai kapcsolatain keresztül a kis focisták családtagjai közül is volt, akit utolért. A kimentett gyerekekkel és edzőjükkel nem találkozhatott, hiszen megmenekülésük után azonnal kórházba vitték őket.

A producer forgatókönyvírókat keres a következő néhány hétben a filmhez, amit a tervek szerint 30-60 millió dolláros, tehát nagyjából 8,3-16,6 milliárd forint költségvetésből készítenek a Kaos Entertainmenttel közösen.

Az összeg nagyobb, mint amennyit a Pure Flix és a Pinnacle általában költeni szokott egy-egy produkcióra.

Scott öt filmet forgatott Thaiföldön 2008 és 2011 között, megpróbálja a barlangi mentésről szóló mozit is az országban készíteni.

Elmondta, hogy Szarman Kunan thaiföldi búvár pénteken, mentés közben bekövetkezett halála óta még közvetlenebbül érinti a történet, hiszen a volt haditengerész a felesége közeli barátja volt.

„Nemcsak egy filmről van szó. Tiszteletünket akarjuk leróni mindenki előtt, aki részt vett a mentésben”

– fűzte hozzá.

(fotó: news.sky.com)

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!