Hirdets
Túl a városon 2018. július 10. 23:31 Forrás: AP / MTI

„Nem tudjuk bizonyosan, hogy csoda vagy a tudomány” – Minden gyerek élve kijutott a thaiföldi barlangból

Kimentették az utolsó gyereket és az edzőt is kedden a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerből a mentőalakulatok – jelentette be a thaiföldi haditengerészeti kommandó a Facebookon. Lezárult a lassan három hete tartó dráma, aminek alakulását az egész világ követte.

A tizenkét fiú, egy gyerekfocicsapat tagjai, edzőjükkel még június 23-án rekedtek a föld alatt. A 11 és 16 év közötti gyerekekre és 25 éves edzőjükre kilenc napi kutatás után, július 2-án, a csodával határos módon még élve találtak rá egy barlangban. 

Napokon keresztül bizonytalan volt, hogy miként mentik ki őket, több verzió is felmerült. Például az alagútfúrás, valamint az is, hogy megtanítják búvárkodni a fiúkat, és a víz alá merülve menekítik ki őket. Sőt, olyan elképzelés is volt, hogy a gyerekeknek hónapokat kell várniuk, míg a felszínre tudnak jönni a barlangrendszerből. Végül vasárnap 19 búvárral megkezdték a mentőakciót, mivel az elmúlt napok száraz időjárása miatt sokat apadt a barlangban a víz szintje, és egy újabb monszuneső jelentősen rontotta volna a csapat kijutási esélyeit.

Az elmúlt két napban kisebb csoportokra osztva hozták a felszínre a gyerekeket, mindegyiket két-két búvár segítette a helyenként mennyezetig érő, sötét, zavaros és hideg vízben. 

Vasárnap négy és hétfőn is négy gyereket mentettek ki, kedden pedig az utolsó négy fiút és az edzőt, akik helyi idő szerint 17 óra 40 perckor, közép-európai idő szerint 12 óra 40 perckor értek ki a szabadba. 

Több tényező is nehezítette a mentést: a gyerekek közül többen nem voltak jó úszók, a zavaros vízben nehéz volt a tájékozódás, és az akadályokkal, sziklákkal, törmelékkel teli úton a felszín alatti áramlatok is nehezíthették az előrejutást.

Az akció kockázatosságát jól mutatja, hogy a csapat tartózkodási helyének megközelítése még a gyakorlott búvároknak is rendkívül megterhelő volt, oda-vissza csaknem tizenegy órát vett igénybe egy-egy búvárnak. Múlt pénteken a mentés előkészítése közben meghalt egy tapasztalt búvár, a thaiföldi haditengerészet elitalakulatának egykori tagja.

Mindezek fényében nem meglepő a haditengerészetnek a mentés után közzétett Facebook-posztja:

„Nem tudjuk bizonyosan, hogy csoda vagy a tudomány, vagy mi tette lehetővé, hogy az egész csapatot sikerült kimenekíteni a barlang fogságából. Mindenki biztonságban van” 

A gyerekeken és az edzőn kívül négyen embernek kellett kijönnie: egy orvosnak és a haditengerészeti kommandó három tagjának, akik azóta a gyerekek mellett voltak, hogy megtalálták őket. Már ők is kijutottak a barlangból.

Az utoljára kimenekített gyerekeket, ahogyan korábban a többieket, a barlang kijáratánál azonnal megvizsgálták, majd mentőhelikopterrel kórházba szállították őket. 

A gyerekek már képesek rendes ételt enni, jó az étvágyuk. Az orvosok szerint két gyereknek tüdőgyulladása lehet, de általában egészségesek és jókedvűek. Ennek ellenére pszichológus is vizsgálni fogja a lelkiállapotukat.

Barlangi denevérek terjesztette fertőzések miatt egy időre karanténban kell tartani a fiúkat, akik valószínűleg még egy hétig kórházban lesznek, hogy elvégezhessék rajtuk a szükséges vizsgálatokat. Így a gyerekek nem fogadhatják a FIFA meghívóját az oroszországi labdarúgó-világbajnokság vasárnapi, moszkvai döntőjére.

Hétfőn egyébként a barlangban járt Elon Musk amerikai vállalkozó is, és átadott a mentőcsapatnak egy gyerekek méretére szabott mentőkabint, amit cége, a SpaceX készített. Az eszközt arra az esetre vitte, ha a továbbiakban szükség lenne rá a barlangi mentéseknél. 

A helyszínt felkereste hétfőn a thai kormányfő is, és úgy nyilatkozott, ezentúl szigorúbban fogják ellenőrizni, hogy ki mehet be a barlangba.

(fotó: bbc.com)

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: barlang búvár búvárkodás gyerekek mentés mentőakció Thaiföld focicsapat