Hirdets
Szegeden 2018. július 10. 06:34

Vitray Tamás: Ajándék volt Egerszegit közvetíteni

Díszvendég volt a Természettudományi és Informatikai Kar diplomaosztóján, ő adta át a Sófi-alapítvány ösztöndíjait, ahol újraéltük Szöult, a 2:09.29-es olimpiai rekordot.

– Itt fogok majd állni, ha végeztem, utána nagyon szívesen beszélgetünk – mondta a kézfogás után, az ünnepség kezdete előtt, de nemcsak állt ott, beszélt is. Arról beszélt, hogyan kapta meg a magáét a színművészeti egyetem, hogyan kapta meg most ő, itt, és hogy mennyire jó lenne, ha azok, akik megengedhetnék maguknak, hogy támogassák a tehetségeket, Sófi József mellé állnának. Ha gondolják, hallgassák meg ezt a kicsit munkazajos felvételt!

Belgium megérdemelné

– Nézzenek oda, ez jó, eddig még észre se vettem! – felelte mosolyogva, a kötelező kérdés kapcsán: melyik csapat nyeri az Európa-bajnoksággá átalakult oroszországi focivébét. Itt végül is vége is lehetne az írásnak: Vitray Tamás megdicsért, mehetek haza, de persze folytattuk. – Már az is nagy meglepetés, hogy itt tartunk, hogy csak európai csapatok vannak. Az ember azt hiszi, a brazilokat nem lehet fölülmúlni. De a belgáknak sikerült. Szeretném, ha ők nyernének végül. Tisztességesen játszanak. Vert helyzetből jöttek vissza. Megérdemelnék. De nekem az is nagyon érdekes, hogy hogy van az, hogy így elhulltak a nagy csapatok. Ez lassan évtizedes mániám már: olyan mértékben változtak a játékosok fizikai adottságai, annyival atletikusabbak lettek, hogy kinőtték a pályát. Nem egyszer előfordul: 20-21 játékos van az egyik térfélen. Ott nem lehet rendesen futballozni. Nem véletlen ez a rengeteg oldalpassz. Azon a területen sokan vannak annyian.

Ezek lennének a valódi reformok!

Miért nem lehet akkor változtatni? A jelek szerint a csak az egyetlen válasz. – Játszhatna kilenc vagy akár nyolc mezőnyjátékos! Sőt, mondok mást is! Különösen a nagy csapatokra igaz, szezonokat ülnek végig a kispadon olyan játékosok, akiknek helyük lenne a kezdőben, de egyszerűen nem férnek be. Miért ne lehetne a jégkoronghoz hasonló sorcsere akár? Tévéadásban is megkérdeztem már, nem is egyszer: miért éppen tizenegyen kell játszani a futballt? Az első szabályok 1848-ban születtek meg: ezek voltak a cambridge-i szabályok. Ott sem, és azóta sem írták le sehol, miért kötelező tizenegyen játszani. Kínában, ahol évszázadokkal korábban játszottak valami hasonló játékot leírták: 12–16 fő közötti lehet a csapatok létszáma. Amikor annak idején Sir Stanley Rous, a FIFA korábbi elnöke Budapesten járt, és interjút készítettem vele, tőle is megkérdeztem, nem kellene bizonyos szabályokon változtatni, akkor ez a nagyon nyugodt egykori tanárember elvörösödve szinte kikelt magából, úgy mondta, „szó nem lehet róla! Ez így tökéletes, ahogy van! Gondoljon bele, maga és a barátja ledobja a zakóját, már van kapujuk, összegyűrnek egy újságlapot, már van labdájuk, és már játszhatnak is.” Ebben végül is igaza volt, de ennek semmi köze nem volt ahhoz, amit kérdeztem. De ebből is látszik, mennyire nehézkes ez az egész. A videóbíróval is mennyit szenvednek most. Nincs rendesen kitalálva, rossz így az egész.

Azok a feledhetetlen szöuli mondatok

– Egerszegi Krisztina a szemem láttára nőtt föl az uszodában. Tizennégy és fél éves volt akkor az a lány, egy tünemény, aranyos gyerek volt. Senki sem merte kimondani, de mindenki tudta, sejtette, az NDK úszónői nem véletlenül voltak akkorák. De nem tudtuk bizonyítani, így nem is mondtuk ki, „valami más is van ott”. És akkor van egy versenyszám, amit mindenki néz, mindenki egyformán gondolkodik róla. Én annyival voltam több, hogy nekem beszélni is kellett róla.

Kimondtam, amit mindenki mondott a tévékészülékek előtt, egy ország ordított volna szíve szerint akkor azért a lányért. De ahogy a beszédemben is mondtam, ez valójában nem volt fontos. És bízom abban, a hatvan éves pályafutásom alatt azért létrehoztam olyat is, ami nem egy ösztönös véleményformálás egy látvány hatására, hanem azért munka is van, volt benne.

Nagyon sok ilyet kaptam egyébként, de ezek egytől egyig ajándékok voltak. Volt olyan is, Mexikóból 1968-ban közvetítettem Hesz Mihály győzelmét, amikor elsírtam magam. És mindenki el volt püffenve tőlem, hogy „szegényke, elsírta magát, úgy drukkolt a Hesznek”. De ezt sem úgy kezelem, hogy micsoda Jani vagyok, hogy ezt meg tudtam csinálni.

Mert még mindig kíváncsi

Hogyan került egy szegedi egyetemi diplomaosztóra? – Koromból adódóan egy kicsit már nagyot hallok. És egyszer csak fölhívott egy hadaró ember, akit kezdetben nagyon nehezen értettem. Elmondta, hogy ő Sófi József, hogy van egy alapítványa, támogatja a tehetséges egyetemistákat. Kíváncsivá tett. Nem tudtam róla korábban semmit, nem tudtam, ki ő. Azóta tudom azt, micsoda illusztris társaságba kerültem, hiszen mások mellett Törőcsik Mari, Szabó István vagy Huszti Péter is adott át ilyen díjakat korábban, de nem ezért mondtam igent. Hanem azért, amiről részben ott a színpadon is beszéltem, és ami igazából velem is megesett. Ugyanis miután jelentkeztem a színművészeti főiskolára, és nem sikerült, díszletmunkásnak álltam a Vígszínházba, amit akkor Magyar Néphadsereg Színháznak hívtak. Mit csináljak, színigazgatót akkor éppen nem kerestek... Közben angolul tanultam, de ez csak úgy lehetett, hogy a kollégáim segítettek.

A díszletmunkásra a színházban kora reggel, meg este az előadás előtt van szükség. A kettő között viszont nincs. És miután másodszor sem sikerült a felvételi a színművészetire, ezért angol szakra jelentkeztem. Az egyetemre délelőtt kellett ugye járni, mégis csak a díszletmunkások vezetőjének a segítségével tudtam megoldani. Délelőttönként ugyanis az lett volna a feladatom, hogy a próbadíszleteket elpakoljam a színpadról, ami lehetetlen volt, egyedül képtelenség lett volna. Amit tudtam, levittem, de az nem volt túl sok. Morogtak is a kollégáim, meg is jegyezte egyikük, „én dolgozzam helyette azért, hogy ő nyelvet tanulhasson?” Egy emberként ugrottak rá a többiek, „hagy tanuljon, nem számít”. Így tanultam a színházban a zsinórpadláson egy 25 Wattos égő mellett angolt. Ezért volt nekem fontos, hogy eljöjjek erre a díjátadóra.

Garai Szakács László

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Belgium diplomaosztó Egerszegi Krisztina FIFA foci foci-vb foci-vb 2018 labdarúgás labdarúgó-világbajnokság Sófi József Sófi-alapítvány Szegedi Tudományegyetem SZTE Természettudományi és Informatikai Kar TTIK Vitray Tamás