Túl a városon 2018. július 4. 22:36 Forrás: MTI

Simicska mindenét eladja, Nyerges Zsolt a vevő

Nyerges Zsolt vásárolja meg Simicska Lajos és családja építőipari, mezőgazdasági, média- és közterületi reklámpiaci, illetve vagyonkezelői üzleti érdekeltségeit.

A cégek irányításában eddig üzlettársként vagy vezető tisztségviselőként részt vevő Nyerges Zsolt szerdán közölte az MTI-vel, hogy a szükséges eljárások a Gazdasági Versenyhivatal eljárásrendjének megfelelően megindulnak. A tranzakciók a versenyjogi hatóság jóváhagyását követően zárulnak le.

A szerződések tartalma, a vételár és a kivásárlás egyéb részletei üzleti titkot képeznek, amelyet a felek nem hoznak nyilvánosságra – olvasható a közleményben.

A hosszú éveken át az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb emberének tartott Simicska Lajos korábban szoros és híres barátságot ápolt Orbán Viktorral, a Fidesz első kormánya idején az adóhivatal elnöke volt, és sokan úgy tartották, a háttérben komoly befolyással bír a Fideszben és a Fidesz-kormányokban. Cégei az állami pályázatok, beruházások rendszeres nyertesei voltak, az építőipar mellett komoly érdekeltségekkel bírt a médiában: az övé volt a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Lánchíd Rádió, valamint mostanáig a Hír TV is, valamint az ország egyik legnagyobb közterületi reklámcége.

Orbánnal való látványos, a sajtóban csak G-napként elhíresült szakításuk után többször kifejezte, hogy a Fidesz-kormány leváltását és Orbán megbuktatását szeretné elérni. Az elmúlt években hangot adott a Jobbikkal való szimpátiájának, ám azt, hogy anyagilag támogatta volna a pártot, ő is és a párt is tagadta.

A Fidesz áprilisi, újabb kétharmados győzelme után előbb médiaérdekeltségeit számolta fel (ekkor megszűnt a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, majd nyomtatott formában a Heti Válasz is), most pedig úgy tűnik, az üzleti élet egyéb területeiről is kivonul, ezzel vélhetően feladva az egykori barátja ellen folytatott háborúját.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Nyerges Zsolt oligarcha Orbán Viktor Orbán-kormány Simicska Lajos