Túl a városon 2018. július 4. 17:46 Forrás: MTI

Meghalt Aczél Endre

A Pulitzer-emlékdíjas újságíró, televíziós szerkesztő-műsorvezető 74 éves korában, súlyos betegség után hunyt el kedden.

Aczél Endre 1944. szeptember 2-án, Budapesten született. Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte.

1968-tól a Magyar Távirati Irodánál (MTI) dolgozott külpolitikai munkatársként, majd szerkesztőként. 1974-től 1977-ig az MTI pekingi, majd 1981-től 1985-ig londoni tudósítója volt.

1985-ben a Magyar Televízió munkatársa lett. Dolgozott a TV-Híradónál, 1985 és 1990 között A Hét főszerkesztője volt.

1990. júliustól októberig a Kurír társfőszerkesztője volt, majd 1991-ben a Hungarian Economic Review című gazdasági magazin felelős szerkesztője, továbbá a Népszabadság külső munkatársa lett. A Magyar Televízió (MTV) után a Klubrádió műsorvezetőjeként is dolgozott.

Főbb művei a Híradó-puccs, az Amit megírhatok és az Acélsodrony.

Aczél Endre jelentősebb elismerései között szerepel a Pulitzer József-emlékdíj, a Rózsa Ferenc-díj, a Szabad Sajtó-díj, a Magyar Sajtópáholy-díj, valamint a Bossányi Katalin Emlékalapítvány-díj; 2014-ben Déri János-díjat kapott.

(fotó: youtube.com/ATVzrt - Aczél Endre a Húzós című műsorban.)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: gyász halál Aczél Endre újságírás újságíró