Hirdetés
Hirdetés
Művház 2018. július 4. 07:56

Szegedi kiállításával Nagy Bandó visszatér a gyökereihez

A SzegedART programjaként a Kárász és a Kölcsey utca kereszteződésében nyílik meg szombaton Nagy Bandó András karikatúrakiállítása. A megnyitóra ő is eljön, ennek apropóján pályafutásának mostani szakaszáról kérdeztük.

Hirdetés

Az első karikatúráimat középiskolámban raktam ki az osztály faliújságjára, majd elég érettek lettek ahhoz és arra, hogy a Délmagyarország és a Szegedi Egyetem is lehozza őket. Abszolút autodidakta voltam és vagyok, igaz, gyermekkorom óta rajzolok

– mondta a karikaturistaként induló humorista.

Még a humorista pályám is a rajzokból indult. Szegeden, a tanárképző főiskolán volt egy karikatúrakiállításom, és a fősulisok azt kérték, nyissam is meg, de úgy, hogy fölolvasok a humoreszkjeimből. Humoristaként ez volt az első önálló estem, 1973 szeptemberében.

Sokan úgy emlékeznek Nagy Bandóra, mint aki a Szénnel a kézben című rajzos, zenei montázzsal előadott műsor sztárja volt. Ez a produkció is Szegedhez köti.

A Szeged Bárban konferáltam, és a főnök, Jancsika Sanyi ötlete volt, hogy ne csak szövegeljek, ha már „olyan jól” rajzolok. Akkor még nem rajzoltam „olyan jól”, de a Mindenki másképp csinálja című LGT-s számot már végignyomtam, szakaszonként egy-egy rajzzal, nagyon pörögve.

– emlékezett a régi időkre a humorista.

Most visszatér a kezdetekhez, újra karikatúrákkal fejezi ki véleményét a világról.

A kiállítás címe BÉLYEGALBUM, ugyanis azt találtam ki, hogy minden kirakott rajz bélyegforma lesz, perforációs szélekkel

– tette hozzá.

Ezt a kiállítás létrehozásán dolgozó kreatív emberek még megtoldották, és postai bélyegzők nyomatai is díszítik majd a rajzokat. A közéleti témák iránt mindig is érzékeny humoristának azonban nem minden a politika, így az ilyen jellegű aktualitások nagyjából csak 30–40 százalékát teszik ki a július 7-étől látható a kiállításnak.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: karikatúra kiállítás Nagy Bandó András szegedart humorista
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés