Hirdetés
Szegeden 2018. június 29. 08:30

Aki akkor sem köntörfalazott, ha a főnökével beszélt

Képriport
Kilencvenöt éves, és még mindig dolgozik. Wollemann Máriát még tanította Szent-Györgyi Albert, Straub F. Brunó pedig közvetlen főnöke volt, és többek között ott volt a Szegedi Biológiai Központ alapkőletételénél is. A több kitüntetéssel elismert biokémikussal nemcsak a tudományról beszélgettünk.

– Nem sokkal az első világháború befejezése után született, fiatal tudósként élte át a második világégést, aztán forradalom, negyven év szocializmus, majd a rendszerváltás következett. Elég gazdag életút, ám nem biztos, hogy minden momentumára szívesen emlékszik vissza.

– Természetesen voltak olyan periódusok az életemben, melyek kevésbé voltak örömtelik, de a kutatómunka egy nagyszerű hivatás, és tulajdonképpen a második világháborús eseményeket is abban a budapesti intézetben éltem át, ahol egy fogadószobát nyitottak nekünk. Ott laktunk, alig hagytuk el a lipótmezei épületet. A nyelvtudásomnak már akkor is nagy hasznát vettem, mert anyanyelvi szinten beszéltem németül, így a német katonák még átengedtek egy útzáron, így ’44 karácsonyán még ételt és italt tudtam vinni a kollégáimnak. Aztán, amikor a szovjetek elfoglalták a várost, a szlovák nyelvtudásomnak köszönhetően szintén létfontosságú ellátmányhoz jutottunk a megszálló katonáktól.

– Honnan ez a sok nyelvtudás?

– Középiskolába az Árpádházi Szent Margit Modernnyelvi Középfokú Nyelviskolába jártam, ahol négy évig minden tárgyat németül tanultunk, kivéve a magyar nyelv- és irodalmat, a földrajzot és a történelmet. Tanultunk franciát és angolt is, így a későbbi tudományos pályámon jó hasznát vettem ezeknek a tanulmányoknak.

Kattintson nyitóképünkre, galéria nyílik! (fotók: Iványi Aurél)

– Hogyan került Szegedre?

– Budapesten születtem, ám édesanyám, aki gyógyszerész-lett és én is, aki orvostanhallgató voltam, a szegedi egyetemen tanultunk. A középiskolámat végeztem Pesten. Bár szüleim azt akarták, hogy gyors- és gépírást tanuljak, én mindenáron orvos szerettem volna lenni. Elsőre nem vettek fel a budapesti orvosi egyetemre, ezért megkértem iskolai barátnőmet – akinek édesapja szegeden sebészprofesszor volt – hogy segítsen. Így kerültem Szegedre, ahol Szent-Györgyi Albert tanította az általános és szerves kémiát az évfolyamomnak. Akkor ő volt az egyetem rektora, ami meg is látszott az intézmény szellemiségén. A korábban jellemző poroszos tekintélyelvűség helyett a szabadság és a humanizmus szellemisége dominált akkor a szegedi egyetemen. Ezt az elvet a tanításában is vallotta, közvetlen volt, és azt várta, hogy gondolkodjunk, ne biflázzuk be az anyagot automatikusan. Ennek a korszaknak a háborús események vetettek véget, mert Szent-Györgyinek illegalitásba kellett vonulnia.

– Szintén a háború tehet róla, hogy az egyetemet nem Szegeden fejezte be.

– 1944 őszén már nem tudtam visszautazni Szegedre, mert a várost már elfoglalták a szovjet csapatok, így Pesten beiratkoztam az ottani orvosi kar negyedik évfolyamára. Végül ’47-ben summa cum laude végeztem a Pázmány Péter Tudomány Egyetem orvosi karán.

Két évvel később az Akadémia egy új biokémiai intézetet alapított, ami ígéretes lehetőség volt számomra, hiszen a gyakorló orvosi pálya nem vonzott, én mindenképpen kutatással akartam foglalkozni. 1954-ben helyezkedtem el az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben, ahol be tudtam fejezni a kandidátusi disszertációmat, amelynek címe: „Az acetilkolin keletkezése és szerepe a központi idegrendszerben.” Ez később franciául is megjelent. Később az agytumorok biokémiai vizsgálatával kezdtem foglalkozni. Kutatásaim során többször is dolgozhattam külföldi intézetekben. Berlinben, Párizsban és New Yorkban is a szakterületemmel foglalkozhattam, és mindezek betetőzéseként 1968-ban megszületett az akadémiai doktori disszertációm, amely 1974-ben „Biochemistry of Brain Tmours” címmel angolul is megjelent. Könyvemet később japánra is lefordították és máig sokat idézett szakirodalom a témában.

– Ekkor már ismét Szegeden élt, hiszen meghívták az MTA Biológiai Központ Biokémiai Intézetének lipid osztályának vezetésére.

– Egykori tanárom, Straub főigazgató sugallatára kellett beadnom a lipid témát, de én a receptorokkal szerettem volna foglalkozni. Végül a témavezetők megszavazták, hogy a receptor téma legyen a fő kutatási terület. Ott voltam az SZBK ’68-as alapkőletételénél – akkor itt volt Szent-Györgyi is – , de csak ’71-ben költöztem le Szegedre.

– Tartotta később is a kapcsolatot Szent-Györgyi Alberttel?

– Tudományos kérdésekben egyeztettünk levélben. Meg volt az a jó szokása, hogy nem a tekintélyére alapozva akart eldönteni tudományos vitákat. A skizofréniát kiváltó okok kutatásában például más nézeteket vallottam, mint ő, és én egy levélben meg is írtam neki, hogy szerintem téved, ha az elektronokban keresi a megoldást. Nagyon udvarias levélben köszönte meg az észrevételeimet, ami nem minden nagy tiszteletben álló kutatóra jellemző magatartás.

– Mennyire jellemző az önök szakmájában a dörgölőzés, a főnökök kegyeiért való versengés?

– Mint minden szakmában, itt is vannak olyanok, akik jó diplomáciával szeretnék elérni az előrejutást, ám rám nem ez a jellemző. Maga Straub F. Brunó mondta rólam az igazgatótanács ülésén: „Wollemann Mária, aki arról nevezetes, hogy rossz tulajdonságaimat és kritikáját mindig a szemembe mondja.” Szerintem így sokkal egyszerűbb tisztázni a vitás kérdéseket, és soha nem bántam meg, ha őszinte voltam másokkal.

– Ön egy rövid időre át is vette az SZBK vezetését Straub professzortól. Milyennek ismerte őt azon kívül, hogy jól megkritizálta, ha éppen indokot talált rá?

– Munkabírása hihetetlen volt, mindenhol ott volt, és mindenkinek kikérte a véleményét. Öt óra után végigjárta az intézetet, ha valahol még talált valakit, megkérdezte, min dolgozik. A közös teázásokon bármit lehetett tőle kérdezni, nagyon hiányzott, amikor elhagyta az intézetet.

– Harminchárom éve nyugdíjas, de egy percre sem hagyta ott a tudományt. Publikál még?

– A nyugdíjba vonulásomat követően hatvanöt tudományos cikket jelentettem meg. Sajnos már nincs asszisztensem, így a laborokban nem kísérletezhetek, ezért most már jobbára csak a szakirodalmat olvasom. Napi két órát töltök az SZBK-ban, és egy percig sem unatkozom.

– Elismerik a munkáját, hiszen kitüntetések sora jelzi az életútját.

– Igen, még 1983-ban kaptam a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjét, egy évtizeddel később a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét, 2003-ban Straub-díjjal ismerték el a pályámat. De Szeged megbecsülését is élvezem, hiszen tavaly megkaptam a város nemzetközi kapcsolataiért emlékérmet.

– Sokat olvas szabadidejében. Más hobbija is van?

– Igen, ornitológiával is foglalkozom, hiszen régóta vizsgálom a madarak viselkedését. Több madárhangot is én rögzítettem először, és publikáltam később nemzetközi vagy hazai szakfolyóiratokban. Erre a munkásságomra is büszke vagyok.

Szincsok György

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont SZBK Szent-Györgyi Albert Wollemann Mária