Szegeden 2018. június 19. 10:56

Milliókért járnak Nagyváradra a magyar pókeresek

Képgaléria
Több százan járnak ki Szegedről és a román határhoz közeli magyar városokból a nagyváradi kaszinóba, mert a kinti pókeresek gyengébbek, így nagyobb a nyerési esély. Mert azt szögezzük le a legelején, a póker nem szerencsejáték. Kell hozzá taktika, türelem, emberismeret, matematika. Mondják, 80 százalék tudás, 20 százalék szerencse. Mert az azért mindenhez kell. 

Néhány éve nagyon futott a játék szekere Magyarországon. A népszerűségének jót tett a televíziós közvetítés, amelyben Korda Gyuri bácsi és Horváth János kommentálta a játékot. Később Gyuri bácsi mellé a felesége, Klárika került, pókeres körökben azóta is több mondatuk vált szállóigévé. A legszebb bemondás Klárikától: "De szép ez a dáma pár! Kár, hogy nem egyszínű!". És az is felejthetetlen volt, amikor Gyuri bácsi testvéréve fogadta a közvetítés során a játékost, akinek Royal Flushe lett. (Ennek esélye 1:649.739, így nem véletlen, hogy Gyuri bácsi végig őrjöngte a közvetítést)

Szegeden a 2005-2007 között 3-4 klub is működött, ahol szervezett keretekben, normális körülmények mellett pókerezhettek a játékosok. Emellett számtalan településen szerveztek kisebb-nagyobb versenyt.

Voltak olyan pókeresek, akiknek egy kicsit jobban ment, végighaknizták a helyeket és folyamatosan indultak a versenyeken. Ők ebből is éltek, olyan jól ment neki. Igaz, már akkor is a cash (készpénzes) játékokon lehetett nagyobb pénzeket nyerni. Itt azért már vadabb játék folyt, volt, amikor egy éjszaka alatt gazdát cserélt néhány százezer forint.

Az Orbán-kormány központosító törekvései azonban ide is begyűrűztek és szigorították a legális játék szervezésének feltételeit. Így el is tűntek a klubok, és utána már csak illegálisan tudtak játszani. Szegeden a mai napig szerveznek játékokat házaknál vagy vendéglők hátsó szobáiban. Ezeken azonban sok a csalás és a lehúzás. Mivel illegális, a hatóság is üldözi.

Volt olyan Szegeden, amikor egy pókerjátszmát a kerítésen beugráló kommandósok szakították félbe. Olyan is előfordult már, hogy többen összefogtak annak érdekében, hogy a gyanútlan játékosokat lehúzzák, csalással, cinkelt kártyákkal, vagy egyéb más trükkel. Az elvakult pókereseket azonban ez sem riasztja vissza. Van olyan hely Szegeden, ahol egy-egy este akár 4-5 millió forint is felkerül az asztalra.

Ebből az időszakból származik a következő történet, amelynek konklúziója azóta már több ezerszer elhangzott az asztaloknál. Szóval egy éjszakába nyúló játék során egyszer csak csörgött az egyik játékos telefonja. Az illető felvette, mint kiderült a felesége hívta, aki olyan emelt hangon beszélt urával, hogy azt mindenki hallotta. A hölgy nem volt elragadtatva attól, hogy párja újra kártyázik. A telefonbeszélgetés véget ért, letette a telefont a játékos az asztalra, majd huncut mosollyal a következő mondta: Srácok, ha békességre nem értetek haza, veszekedésre már ne siessetek!

Magyarországon csak kétszer volt nagy pénzdíjas verseny. 2008-ban az European Poker Tourra Budapesten 532 játékos fizette be a 4.000 + 350 euro nevezés díjat. A későbbi győztes közel 600 ezer euróért fáradhatott a pénztárhoz. Ezt követően 2009-ben Budapest Poker Open névvel fémjelzett 325.000 + 25.000 forint nevezési díjú versenyre 347 befizetés érkezett. A későbbi győztest közel 28 millió forint várta a pénztárnál, míg 2010-ben hasonló körülmények között az a Koroknai András győzött és vihette haza a közel 24 millió forintos fődíjat, aki azóta is tartja a legnagyobb nyert összeg pozíciót a Los Angelesben 10.000 dollár nevezésű verseny megnyerésével és a vele járó 1.788.000 dollárral. Ezt követően szinte érthetetlen módon két ilyen sikeres rendezés után 2011-ben már nem rendezték meg a Budapest Poker Opent. Ma pedig már a törvényi szabályozás miatt, amely maximalizálja a legmagasabb nevezési díj összegét, nincs is esély ilyen magas díjazású verseny megszervezésére.

A játékosok pedig keresik a legnagyobb pénzdíjas versenyeket. Ezért egyidőben sokan jártak át Szegedről Nagyváradra, az ottani kaszinóba játszani. István szerint a közel háromórás út megérte, mert sokkal nagyobb pénzeket lehet nyerni. Míg Szegeden a legnagyobb összdíjazású verseny 2,5 millió forint volt, addig Nagyváradon volt olyan verseny, ahol 10 millió forinton osztoztak a versenyzők. Ráadásul különféle sorsolásokon nagy értékű autókat – BMW, Volkswagen – is kisorsoltak a résztvevők között.

Nem véletlen, hogy sokan szerencsét próbáltak Romániában. Ferenc szerint azért is érdemes volt kiutazni, mert sokkal kevésbé képzettebbek az ottani játékosok, és így nagyobb esély volt nyerni. A szegediek is többször jöttek haza győztesként. De nem csak a Tisza-parti városból utaztak ki Nagyváradra, hanem Debrecenből és más határ közeli városból. Volt olyan, amikor a döntő asztal 10 helyén 8 magyar játékos ült.

Szegeden van legális kártyaterem a Felső Tisza-parton. Elég viharos életű, hol bezárják, hol kinyitják. Most zárva van, de a hírek szerint a nyár végén újra kinyit. Ezen a helyen néhány ezer forintért játszik a fiatal és a nyugdíjas, az egyetemista és a menő vállalkozó, mivel a pókeres közösség nagyon vegyes társaság.

A szegedi klub nyitása 2011 decemberében nagy durranás volt, még Korda György és Klárika is itt volt, és játszottak. Klárika ráadásul elég jó helyezést ért el a versenyen, amelyen akkor közel 200-an indultak.

Van olyan is, aki messzebbre utazik, hogy pókerezhessen. János már több éve él Londonban és a pókerből él. A különféle kaszinókba játszik, elsősorban cash, azaz készpénzes játékokat, néha pedig beül egy-egy versenyre is. Az ő példája pontosan mutatja, hogy a póker nem szerencsejáték, a győzelem a tudáson alapszik. Vele egy hosszabb beszélgetést is olvashatnak hamarosan a szeged.hu-n, ahol beszámol az élményeiről.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!