Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2018. június 18. 15:40

Módosítják a zajrendeletet, új vezetője lesz a Szegedi Sport és Fürdők Kft-nek

Kisebb változtatással kerül ismét a városi képviselők elé a legutóbbi közgyűlésen elfogadott zajrendelet, ugyanakkor új vezetővel kezdi meg az őszt a Szegedi Sport és Fürdők Kft. A többi között ezekről a kérdésekről döntött hétfőn a közgyűlés jogi bizottsága.

Hirdetés

A szegedi önkormányzat a zajrendelet módosítását az előkészítő szakaszban véleményezésre elküldte a területi környezetvédelmi hatóságnak, ami nem talált kifogásolható részt a szövegben. Miután azonban a közgyűlés elfogadta a rendeletet, a Csongrád Megyei Kormányhivatal az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényre hivatkozva módosítást kért a várostól. A kormányhivatal szerint ugyanis a rendelet különbséget tesz önkormányzati rendezvények és más rendezvények szervezői között ez utóbbiak kárára.

Az önkormányzat illetékesei megvizsgálták más városok gyakorlatát, és arra a megállapításra jutottak, hogy például Veszprémben, Kecskeméten és Tatabányán is mentesítik az önkormányzati rendezvényeket a helyi zajrendelet előírásai alól. Mivel azonban lényegében csak az önkormányzati rendezvények fogalmával van baja a kormányhivatalnak, egy egyszerű módosítással orvosolható a probléma. A most benyújtott változat nem használja az önkormányzati rendezvények kifejezést, és tételesen felsorolja azokat az eseményeket, amik felmentést kapnak a zajrendelet előírásai alól. 

Ezek a következők: Szegedi Szabadtéri Játékok, Szegedi Ifjúsági Napok, Szeged Napja Ünnepségsorozat, Szegedi Egyetemi Napok.

Új igazgatója lesz a Szegedi Sport és Fürdők Kft-nek szeptembertől, ugyanis a jelenlegi vezető jelezte, hogy munkaviszonyát közös megegyezéssel meg kívánja szüntetni augusztus végétől. Úgy tudjuk, Szabó Mihály egy másik, nem városi intézmény vezetői posztjára cseréli jelenlegi beosztását. A jogi bizottság elé kerülő előterjesztés az utódlásra is javaslatot tesz, így Drégelyi Zoltánt, a RITEK Zrt. jelenlegi vezetője lehet Szabó utódja. Az ő posztjára Martói Gábor kerülhet, ha a közgyűlés is jóváhagyja az előterjesztést.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: közgyűlés Szeged Napja Ünnepségsorozat Szegedi Ifjúsági Napok szegedi önkormányzat Szegedi Sport és Fürdők Kft. Szegedi Szabadtéri Játékok zajrendelet SZIN Szegedi Egyetemi Napok SZEN
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés