Hirdets
Szegeden 2018. június 18. 12:55

Valamit kell kezdeni az éghajlatváltozással

Képriport
Szeged Újvidékkel közösen arra tesz kísérletet, hogy az egyre gyakoribb, hirtelen lezúduló csapadékot hasznosítsa. A tervek szerint ezeket a nagy esőket hamarabb és pontosabban is jelezni tudják majd, mint egy átlagos időjárás-előrejelzés.

Összefogott az újvidéki és a szegedi egyetem azért, hogy valahogy hasznosítani lehessen azokkal az intenzív zivatarokkal lehulló hirtelen nagy mennyiségű csapadékot, amelyet sokszor kis túlzással lehetetlen előre jelezni, és amelyekre sokszor jellemző, hogy miközben mondjuk Alsóvároson süt a nap, addig Felsővároson mindenki pacallá ázik.

– Foglalkoznunk kell ezzel a problémával, fel kell készülnünk ezekre az éghajlati változásokra. Ezért is csatlakozott az önkormányzat a kutatók kezdeményezéséhez, hogy indítsunk egy ilyen monitoring programot – mondta Nagy Sándor alpolgármester. A két egyetem azt vizsgálja a közös kutatásban, hogy a határ két oldalán milyen gyakran, milyen intenzitású zivatarok csapnak le a településekre, a felhőkből mennyi eső esik, milyen hosszan, és hogyan lehetne hasznosítani a csapadékot. – A vízügyi szakma megoldása, hogy egyre nagyobb csapadékelvezető műveket kell építeni, ezzel az összességében egyre kevesebb csapadékot egyre drágábban szivattyúzzuk bele a Tiszába. Pedig amikor azt látjuk, hogy egy átlagos csatornázási program is mennyivel csökkenti a vízszintet, akkor luxus az, hogy ezeket a csapadékokat nem „fogjuk meg” valahogyan. Szegeden ezért nagyon fontos az a vállalkozás – jegyezte meg az alpolgármester.

Gál Tamás, az egyetem Földrajzi és Földtudományi Intézet Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék tanszékvezető-helyettes egyetemi docense azzal egészítette ki az alpolgármester gondolatait, hogy a kutatás három fő cél köré csoportosul

  • a zivatarok mérése: itt elsősorban a zivatarok Szegeden belüli eloszlásra kíváncsiak a kutatók
  • előrejelző és figyelmeztető rendszer: nem más, mint egy teljesen a helyi igényekre szabott időjáráselőrejelző-modell, figyelembe veszik a város hatásait. Ehhez készítenek egy mobil applikációs riasztórendszert is, amelyet bárki használhat majd
  • stratégiai terv: azokat a zöld infrastrukturális megoldásokat foglalják össze, amelyek hasznosíthatják majd nemcsak Szegeden, és Újvidéken, hanem a két nagyváros környéki településeken is a másik két „részegység” eredményeit.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: időjárás klímaváltozás meteorológia Nagy Sándor Szegedi Tudományegyetem SZTE