Túl a városon 2018. június 16. 16:28 Forrás: MTI

Ádzseszkó: Trump felhívta Orbánt és egy kicsit hájjal kenegette

Az Egyesült Államok elnöke annak kapcsán beszélt telefonon a magyar miniszterelnökkel, hogy az új amerikai nagykövet a jövő héten foglalja el budapesti állomáshelyét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.

A telefonbeszélgetés részleteiről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek elmondta: Trump szerint az új nagykövet, David Cornstein nagyszerű ember, akinek az érkezése lehetőséget biztosít a kétoldalú kapcsolatok további javítására. 

Szijjártó elmondta azt is, hogy Trump és Orbán beszéltek a határvédelem fontosságáról és egyetértettek abban is, hogy az az ország, amelyik nem tudja megvédeni saját határát, az nem ország többé. 

A miniszter tájékoztatása szerint az amerikai elnök biztatta Orbán Viktort, hogy védje erősen a déli határt. Orbán Viktor erre biztosította az amerikai elnököt, hogy Magyarország elkötelezetten folytatja eddigi migrációs politikáját és megvédi Magyarország határait.

Orbán Viktor kiemelte: Magyarország számára fontos, hogy az EU visszanyerje versenyképességét, ugyanis a magyar kivitel kis híján nyolcvan százaléka az EU tagországaiba irányul – mondta el Szijjártó Péter.

(fotó: AP/Alex Brandon)

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Donald Trump Egyesült Államok Orbán Viktor Szijjártó Péter