Hirdetés
Művház 2018. június 14. 15:51

Szeged borával búcsúztatták a szimfonikusok leköszönő vezetőjét

Kozma József Szeged borával búcsúztatta Lukácsházi Győzőt, aki a legjobb választásnak nevezte utódját, a régi-új igazgatót, Gyüdi Sándort. Az évad művésze egy fagottos, Méri Balázs lett. Évadot zártak ma a szimfonikusok.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar mai évadzáró társulati ülésén Kozma József, a kulturális bizottság elnöke azt mondta, eddig is és a jövőben ott áll az önkormányzat a zenekar mögött, cserében egyetlen elvárást fogalmazott meg: a zenészek a legigényesebben, legszínvonalasabban tegyék a dolgukat.

A leköszönő igazgató, Lukácsházi Győző szerint sikeres évet zárt a Szegedi Szimfonikus Zenekar a zenészek kiemelkedő vendégszólistákkal és karmesterekkel dolgozhattak együtt.

Az évadzáró társulati ülésen a zeneművész elmondta, a Filharmónia Magyarországgal együttműködésben szervezett két tucat koncert mellett összesen 93 előadáson játszott a társulat a Szegedi Nemzeti Színházban.

Az együttes több vidéki hangversenyt adott, gyermeknek szóló előadásokat tartott, és öt fellépésen vett részt Budapesten, többek között két Evita előadásban léptek fel, de többször vendégszerepeltek a környező határon túli városokban.

Lukácsházi Győző az évad egyik legnagyobb sikereként említette

a Tóth Péter zeneszerző által írt Szent Gellért oratórium és a Balogh Sándorral közösen jegyzett Ludas Matyi hanglemezfelvételének elkészítését.

A leköszönő igazgató kiemelte, bár megbízatása lejár, nem szakad el az együttestől: műsorvezetőként továbbra is közreműködik a gyermekprodukciókban.

– Gyümölcsöző a Szegedi Nemzeti Színház és a zenekar kapcsolata – mondta Gyüdi Sándor, aki júliustól ismét igazgatóként irányítja az együttest.

Az ország hat nemzeti zenekara közül csak három kötődik színházhoz. Az egyik a szegedi: a társulat rendkívüli képességű operajátszó együttes. Az elmúlt tíz évben negyven különböző operaprodukcióban vett részt a zenekar, olykor ritkán játszott műveket és ősbemutatókat is megszólaltattak.

Gyüdi Sándor szerint, míg más városokban a zenés gyerekdarabokat fél-playbackkel adják elő, addig Szegeden ezek élő zenekari kísérettel kerülnek színpadra. Az egyik ilyen legsikeresebb előadást, a János vitézt, több mint 14 és fél ezren látták, ami azt jelenti, hogy szinte valamennyi szegedi általános iskolás találkozott már a szimfonikusokkal.

– A városban jelenleg nincs koncertterem és belátható időn belül nem is lesz olyan méretű, ahol nagyzenekari koncerteket lehet rendezni, ezért az együttes hangversenyeit továbbra is döntően a színházban tartja majd – mondta Gyüdi Sándor.

Az évadzáró társulati ülés végén az együttes tagjai titkos szavazással megválasztották az évad művészét, az elismerést idén Méri Balázs fagottos érdemelte ki.

 

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!