Kék hírek 2018. június 13. 22:44 Forrás: Szeged Televízió

Nem derült ki, hogy mi okozta a tüzet a Madách-iskola tornatermében

Hiába volt minden vizsgálat, két hónap alatt sem sikerül megállapítani, hogy miért lobbantak fel a lángok.

Április 14-én, szombaton reggel fél ötkor az egyik szomszédos ház egyik lakója vette észre, hogy ég az Madách Imre Általános Iskola épülete. A Szeged mellett Hódmezővásárhelyről, Makóról és Ruzsáról riasztott tűzoltók gyorsan megállították a lángok terjedését.

A szakembereknek 60 napjuk volt a tűz okának kiderítésére. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági osztálya több szemlét is végzett és tanúkat hallgatott meg.

A helyszínen vett mintákban égésgyorsító anyagot nem találtak, villámcsapást nem regisztráltak és a szakértő kizárta a villamosrendszer hibáját is. A  tűzvizsgálat során a hatóság nem talált olyan tárgyi bizonyítékokat, amikkel a tűz keletkezésének oka egyértelműen megállapítható lenne.

Így a vizsgálatot ismeretlen okkal zárták le.

Nézze meg a Szeged Televízió kommentár nélküli felvételeit a leégett épületről!

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: iskola katasztrófavédelem Madách-iskola tűz tűzoltóság