Szegeden 2018. június 13. 19:10 Forrás: MTI

Mészáros Lőrincé a Napfényfürdő (is)

A korábi felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzum Nyrt. megvásárolta a Ligetfürdő Kft. 100 százalékos üzletrészét. Mindezt a cég jelentette be kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A Konzum Nyrt., tavaly decemberben bejelentett tőkeemelés-sorozata megvalósításának utolsó lépéseként, hétfőn megvásárolta a Ligetfürdő Kft. 100 százalékos üzletrészét - közölte az nyrt. kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Tájékoztatásuk szerint a tranzakcióval a társaság kizárólagos érdekeltségébe kerül két osztrák szálloda, egy montenegrói wellness hotel, valamint a szegedi Hotel Forrás és a Napfényfürdő Aquapolis. A tranzakciót a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) előtti eljárás lefolytatását követően zárják.

A Konzum Nyrt. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ügylet ellenértékét a tavaly decemberben ismertetett módon a Konzum PE Magántőkealap egyenlíti ki a tőzsdei társaság helyett, majd az eladók felé teljesített vételár-követeléssel tőkét emel a Konzum Nyrt.-ben. A Konzum PE Magántőkealap követelését a Konzum Nyrt. új részvények zártkörű forgalomba hozatalával egyenlíti ki, az ügylet bejelentésekor rögzített, 3141 forintos árfolyamon.

Ismertették, hogy az apportot követően lezárul a Konzum Nyrt. tavaly december 12-én bejelentett tőkeemelés-sorozata, amelyek az előzetes, 50 milliárd forint körüli elvárásokat meghaladva, 60 milliárd forint fölé növelik a társaság saját tőkéjét és tovább javítják jövedelemtermelő képességét.
A Konzum igazgatósága, nemzetközi jogi szakértők bevonásával, összevont befektetési tájékoztatót is készít, amely a részvényesek számára pontos képet mutat majd a tőkeemelésről és az eredményre gyakorolt hatásairól.

Közölték, az elmúlt fél évben a Konzum közvetlen és közvetett módon 18 belföldi és 5 külföldi szálloda tulajdonát szerezte, illetve szerzi meg, ezzel együtt érdekeltségébe került a Hunguest Hotels Zrt. is.
A Konzum részvényeivel a BÉT prémium kategóriában kereskednek, a 25 forint névértékű részvények keddi záróára 3195 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3789 forint, a legalacsonyabb pedig 410 forint volt.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Mészáros Lőrinc Konzum Nyrt. Ligetfürdő Kft. Napfényfürdő