Túl a városon 2018. június 11. 17:32 Forrás: Átlátszó

Nagyon úgy tűnik, hogy sokkal kisebb a Szeviép-kár, mint ahogy kormánysajtó állítja

Kamu jelentkezők, eltúlzott igények: csak a felét kapták meg a kért állami kártalanításnak a Szeviép-károsultak – írja az Átlátszó.

A kormánymédia és a fideszes politikusok régóta próbálják Botka László nyakába varrni a cég csődjét, jó ideje ezzel próbálkozik a fizetett provokátor, Szabó Bálint is. A választások előtt az akkor még kancelláriaminiszter Lázár János jelentett be az állami kártalanítást. Mostanra azonban kiderült, sokkal kevesebben vannak a jogos károsultak és az teljes kár is jelentősen kisebb, mint azt eddig az állami propagandasajtó állította.

Lázár márciusi bejelentése alapján a kormány 200 ezer euróig, vagyis mintegy 62 millió forintig teljes kártérítést biztosít a Szeviép károsultjainak. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentése kapcsán az állami hírügynökség azt írta: a társaság csődje mintegy 500 dél-alföldi, főleg kis- és közepes vállalkozást érint, a Szeviép teljes tartozása 11 milliárd forint. A miniszteri bejelentést követő kormányrendelet szerint a kártalanítás azokat a mikro-, kis- vagy középvállalkozásokat illeti meg, akiknek szerződésből eredő követelésük van a Szeviéppel szemben, azokat a felszámoló nyilvántartásba vette, vagy pedig polgári eljárásban, illetve büntetőeljárásban bejelentett polgári jogi igénye áll fenn. Nem kaphatnak viszont kártérítést a Szeviép saját cégei és a pénzintézetek. A pénzük nélkül maradt vállalkozások területileg illetékes a megyei kormányhivatalhoz adhatták be kártalanítási kérelmüket március 31-ig.

Az Átlátszó megkérdezte ezekről a kérelmekről a kormányhivatalt, és a válaszból az derül ki, hogy közel sincs 500 károsult. Összesen 121 kérelmet adtak be, ebből 100 esetben a Csongrád Megyei Kormányhivatal járt el, 21 esetben pedig az igénybejelentéseket továbbították az illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatalok felé – írja a lap.

Ráadásul ezeket az igényeket sem kell teljes egészében kifizetni: az Átlátszó szerint 90 vállalkozó 1,8 milliárd forintot kért az államtól, kiderült azonban, hogy harmincan nem is jogosultak a kárrendezésre. A maradék 60 kérelmezőt pedig csak 825 millió forintig kártalanítják. Ennyit találtak ugyanis jogosnak.

A Szeviép-ügy és Lázár János szerepe a lap szerint azért érdekes, mert a cég csődjét évek óta próbálják a szegedi polgármester, Botka László nyakába varrni. Ehhez nyújt – nyilván nem ingyen, sőt, rengeteg pénzért cserébe – nagy segítség a kormánymédiának és a fideszeseknek Szabó Bálint, aki megállás nélkül próbálja bizonygatni, hogy a Szeviép-csőd a szocialisták és Botka bűne. Az Átlátszó kiemeli: Szabó állításai alapján az erősen kormánypárti Origo korábban olyan címmel hozott le cikket, miszerint: „Tönkretett kisvállalkozók pénzéből finanszírozza Botka László az MSZP-t?”, majd ezt helyre is kellett igazítaniuk, mert kiderült, hogy az egyszerű hazugság volt.

A szegedi székhelyű Szeviép sokáig jól menő építőipari cégnek számított, az első Fidesz-kormánytól és a fideszes szegedi városvezetés idején is számost megbízást kapott. A gazdasági válságot viszont nem élte túl a cég: mutatóik 2008-tól romlani kezdtek, 2009 elejére fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, és az esedékes tartozásait nem tudta határidőben maradéktalanul teljesíteni. Közben a Szeviép éppen az egyik legnagyobb projektjén az M43-as autópálya építésén dolgozott.

A vádirat szerint viszont eközben saját cégeiket hitelezték – írja az Átlátszó. Kaptak pénzt a Szeviép román és horvát cégei, valamint a diósgyőri labdarúgó klub üzemeltetője is, utóbbi időre törlesztett. A Szeviépet időközben felszámolták, amiből mintegy 430 millió forint térült meg.

A cég vezetése 2010-ben azt állította, a többi között azért mentek csődbe, mert a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., vagyis az az állam nem fizetett nekik. Állításuk szerint több mint egy milliárd forintot tartottak vissza.

A felszámolás során nagyjából 6,5 milliárd forint hitelezői igényt vettek nyilvántartásba, ami a lap mostani cikke szerint hétszer annyi, mint amennyi kártalanítást a vállalkozók az államtól kaptak. 

Az Átlátszó mindezt úgy összegzi, hogy vagy nem jelentkezett mindenki az állami kártalanítási felhívásra, vagy a valóságban sokkal kevesebb a károsult, mint azt korábban a kormánysajtóban állították.

A Szeviép egykori vezetői ellen csődbűntett miatt folyamatban van az eljárás, szabadlábon vannak, ügyüket Szegeden tárgyalják.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Botka László csőd Fidesz Lázár János MSZP Szabó Bálint Szeviép