Szegeden 2018. június 10. 08:01 Forrás: Szegedi Tükör

Dorozsma város volt a város mellett

Önállóan gyarapodott egy város Szeged oldalán 1973-ig. Messze földön keresett kétkezi emberek, iparosok, gazdálkodók és kereskedők lakták. Huszonhárom szélmalmából mára csupán egy hírmondó maradt. A Szegedi Tükör városrészek történetével foglalkozó sorozata Dorozsmával folytatódik.

– A Kálmán-féle alvégi malmot (a mai Vadliba Vendéglőnél) dédapám és az öccse építette, ezt én is csak néhány éve tudtam meg anyukámtól – mesélte Vass József, a dorozsmai szélmalom gondnoka. – A fiúk évekre felkerekedtek, egymás után emelték a malmokat a Hajdúságtól Bácskáig. Ezért az építmények nagyon hasonlítanak egymáshoz. Az 1879-es nagy árvíz előtt Dorozsmán és a tanyás zsombói, forráskúti területein összesen huszonhárom malom működött, közülük tíz a belterületén. Mint ahogyan a falu nagy részét maga alá temette az áradás, a malmokból is csupán négy maradt fenn. Mára pedig egyetlen hírmondója áll; 1973-ban még búzát őröltek, kukoricát daráltak benne. Szeged más részeihez hasonlóan Dorozsmát is átrajzolta a tiszai katasztrófa. Ám emberéletben nem esett kár, mert felkészültek a lakosok: akik tehették, elmenekültek a tanyákra, mások a templomdombra húzódtak fel.

A dorozsmai Palócz család 1934-ben. Vass József édesapja tizenöt éves a képen (archív fotók: Vass József gyűjteményéből)

Félkarú Gyuris

A földművesek, akiknek a tanyákon nem maradt megélhetés, beköltöztek a faluba, és vályogvetők, téglaverők, kubikosok lettek. Messze földön hírük ment a szorgalmas dorozsmai munkásoknak. A fiúk és férfiak elvándoroltak tavasszal dolgozni, ám télre mindig visszatértek a bedeszkázva hátrahagyott otthonaikba. Dorozsma várossá nőtte ki magát Szeged oldalán; iparosok, munkások és jómódú gazdálkodók, kereskedők lakták.

1924-ben szentelték fel a dorozsmai templom új harangjait. Akkor készült ez a fotó

Jellegzetes lakóépületei közé sorolható annak a Dudás Károly marhanagykereskedőnek a nagypolgári háza, amit Deli Albin vett meg magántájháznak. Vass József gyűjtő olyan emblematikus dorozsmai emberek fotóit is őrzi, mint Ács István, akit bátran nevezhetünk reneszánsz embernek, hiszen eredetileg kovácsmesternek tanult, szódás üzletet működtetett, emellett pedig gyönyörű tenor hangon énekelt a színház énekkarában. Vagy fennmaradt a „Félkarú Gyuris” fotója, akinek a vendéglője a Széksósi úton állt, de látható Zádori Mariska képe is, hobbifestőként szívesen vetett vászonra szélmalmokat.

Azok a hatvanas évek

– Emlékszem Dorozsmára a kemény szocializmusból. Akkoriban is egységes, összetartó lakosságot kell elképzelni, nem lakta ennyi beköltöző, vagyis ahogy mondják: „gyüttmönt”. A hatvanas években az olajbányászok települtek be, majd tanyai emberek is itt próbáltak boldogulni. A hetvenes években pedig a panelekből is zúdultak kifelé – idézte fel Vass József. – Május elsejéken énekelve felvonultunk a Vásár téren autókkal, lovas kocsikkal. Mostanság nehezen kovácsolható össze a tizenegyezer fős lakosság. Ezért is fulladhatott érdektelenségbe a többszöri próbálkozásunk a Szegedről való leválás ügyében. A kezdeményezésnek Ács Géza, a néhai nagyszerű kézilabdás és edző állt az élére, akiről a sportcsarnokot elnevezték. Hiszen megállt ez a település a talpán egészen 1973-ig.

Dudás Károly marha-nagykereskedő családja

„Rám nézett, és úgy maradt”

– A Negyvennyolcas utca 30.-ba mentem férjhez húszéves szegény lányként egy jómódú nagygazdálkodó családba – mesélte a 83 esztendős Farkas Dezsőné Irénke, aki negyven éven át Dorozsma kántoraként működött. – A család engedélyével felmehettem a kúria gyönyörű padlására, ahol elámultam. Nem dobtak ki semmit, csodaszép színességet találtam: kerámialocsolót, korsókat, kancsókat, tejesköcsögöt, tésztaszűrőt. Sokat őrzök belőlük, sótartót, ferencjóskás bögrét, nokedlis tálas, mángorlót, palatáblákat, de az én nagyanyáimtól is maradtak komacsészék és tálak.

– Szeretek anyáink gyönyörű régi tárgyai között élni – mondta Farkas Dezsőné Irénke

Halásztanya

Dorozsma nevét 1237-ben említi először oklevél Durusma, Drusma alakban. A valamikori halásztanyán az ősbirtokos Durusma család alapított bencés monostort. A település a tatárjáráskor elnéptelenedett, csak 1300 körül népesült be újból.

– Én kubikusok és téglaverők családjából származom, a férjem pedig papnak tanult. Éppen szabadságát töltötte itthon a kalocsai teológiáról, amikor Sztriha Kálmán kanonoknak a kántora egyik napról a másikra bejelentette, hogy elmegy. Marasztalták a későbbi férjemet, ő vállalt is egy évet kántorként, míg végül azt mondta: ha az Úristen nem előre rendeli a templomban, akkor hátrateszi, de ő nem hagyja a templomot. Elődje, Vadady Béla négyszólamú énekkarba gyűjtötte a tehetséges fiatalokat. Ebbe az énekkarba jártam én is, Dezső ezt az énekkart vezette tovább. Nem nézett ő két évig senkire, csak csinálta, csinálta. Beiratkozott énekelni és zongorázni a konzervatóriumba, hogy fejlessze magát. Aztán egyszer csak rám nézett, és úgy maradt. Úgy kért engedélyt édesanyámtól, hogy énekkar után bejöhessen hozzánk elkérni tőle moziba. És bár a nővéremnek gyűjtötték a stafírungot, én mentem férjhez 1955-ben.

– A nagy árvíz előtt huszonhárom malom őrölt Dorozsmán – mesélte Vass József malomgondnok

– A második fiunkat vártuk 1959-ben, a férjem pedig fizetésemelést kért, hiába. Másnap a jóisten kegyelméből jött egy távirat Vaszy Viktortól, hogy várja a szegedi színház énekkarába tenoristának. Engem dobott a mély vízbe a templomban, akkor énekeltem először latinul temetést, de még ma is el tudnám énekelni – mosolygott Irénke.

– Nem fordult elő női kántor az egész megyében. Negyven évig kántoroskodtunk ebben a szép templomban, tegyük hozzá, a kemény Rákosi- és a Kádár-érában. Huszonhét káplánt és hét és fél plébánost szolgáltam. Közben üvegesek is lettünk, jártuk a tanyavilágot. Én voltam a kisinas, megvan még a létrám. Sokat dolgoztunk, és közben szép régi tárgyakat kaptam onnan is.

Egy a négy árvíz után megmaradt szélmalomból Dorozsmán 1964-ből (fotó: Fortepan/Hunyady József)

– Amikor egyedül maradtam a nagy házban, kinyitottam, hogy mások is örömüket leljék a gyűjteményemben. Sok látogató meglepett utóbb újabb szépségekkel. Más tárgyakat a dorozsmai vásárban fedeztem fel. Wagner Viktória, Dorozsma apáca-védőnőjének hagyatékát szintén évekig őriztem, amíg vissza nem került a borsodi szülőfalujába. Amikor elköltöztem, nem sikerült helyet találni a több mint nyolcszáz darabos néprajzi gyűjteménynek. Így egy részét a családomnak és a barátaimnak ajándékoztam, árultam is belőle, de még így is megtöltik a falakat a régi emlékek – vezetett körbe Irénke.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Kiskundorozsma helytörténet malom szélmalom