Hirdetés
Szegeden 2018. június 7. 13:39

Kocséron már több medvéről beszélnek

Képgaléria
Kocséron már több medvéről beszélnek, amelyek kiszökhettek valahonnan. A helyi folklórból adott ízelítőt az ott dolgozó szegedi háziorvos.
Hirdetés

Tömörkény környékén keresik az elkóborolt medvét, amit június 4-én Abony, június 5-én Kocsér, június 6-án pedig Tiszaalpár határában láttak.

A szegedi Szabó László jelenleg Kocséron háziorvos. – Kocsér falu tanyai népe állítása szerint több helyütt is látta a medvét – mondta lapunknak Szabó László. A betegei elmondása szerint volt, ahol bezörgetett a kerítésen, de jó magaviseletű medve lévén nem rongált kapukat, kerítéseket, csak a nyitott kapukon járt-kelt. A háziorvos páciensei arról is meséltek, hogy egy tanya udvarán több tyúkot is megevett, de arról is lehetett hallani, hogy felfeszegette egy méhész kaptárait.

A medvét még nem látták, de az ürülékét már megtalálták

– Azt mondták a rendelésemen az emberek, hogy a medve gondosan kerüli a falvakat, dülőutakon jár. Itt fotóztam én is le a lábnyomát és az ürülékét – mondta a szeged.hu-nak Szabó László, akinek a falu szélén áll a rendelője.

A háziorvos olyannal is találkozott, aki azt állította, hogy állítólag a vadkamera hat medvét is látott egyszerre.

Eszerint az ember szerint inkább az a valószínűbb, hogy kiszökött/kiszöktek valahonnan a medve/medvék, nem pedig északról jött/jöttek.

Többen is látták, látni vélték a medvét, de felvétel nincs róla, mert a tanyán élő kocséri öregek nem járkálnak fényképezőgéppel meg okostelefonnal, így aki látta, az nemigen tudja bizonyítani – mondta Szabó László.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: barna medve