Hirdetés
Szegeden 2018. június 7. 11:45

Művészek a fogyatékkal élőkért az Agórában

Mindenkinek szól bent egy dal címmel rendeznek összművészeti – zene, vers, képzőművészet és film – előadást június 8-án, péntek este 6 órától az Agórában. A jótékonysági esten a fogyatékkal élőkért, a GEMMA-iskola javára lépnek fel a művészek.

– Klára lányom most lesz 19 éves, és autista. Ha nem lenne ez az intézmény, nem tudom, mihez kezdenénk a helyzettel. Sajnos nem könnyű a nem állami intézményeknek talpon maradni. Fontos, hogy az emberek ne sajnálkozva nézzenek rájuk, hanem együtt érezve és segítve őket. Ha csak annyival, hogy elfogadják őket, már nagy lépést tettünk. Ezért is szól nekik, pontosabban értük a dal – mondta a főszervező, Ágoston Lóránt tanár, képzőművész, aki zenél is. A dalait adják elő, Kovács Árpád verseivel kísérve. Az Informatorium 4×14 méteres képernyőfalára pedig képeket, filmeket, Klára sajátos kalligrafikus írását vetítik ki. Az előadásban amatőr és profi zenészek, képzőművészek, egyetemi hallgatók vesznek részt. A rendezvényre ingyenes a belépés.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Gemma Fejlesztő Iskola jótékonyság koncert