Szegeden 2018. június 6. 09:30

A mentők napján egy helikopter is leszáll a Széchenyi téren

Szegeden is nagyszabású rendezvénnyel készülnek arra, hogy megünnepeljék az Országos Mentőszolgálat fennállásának 70. évfordulóját. Vasárnap egy mentőhelikopter is leszáll majd a Széchenyi téren, lesznek mentési bemutatók és kék lámpás felvonulás is.

Az Országos Mentőszolgálat idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját.

A mentőszervezetet 1948. május 10-én alapították, az induláskor 76 mentőállomása, 359 dolgozója és 134 mentőkocsija volt; induló járműparkja az elődök a világháborút átvészelt járműveiből és néhány, adományként érkezett gépkocsiból állt.

Az alapításra emlékezve a Szeged Mentőállomás és a Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet egész napos programmal várja az érdeklődőket június 10-én, vasárnap a Széchenyi téren.

A programok délelőtt 10 órakor térzenével kezdődnek.

A katonazenekari bemutató után a tervek szerint a téren a szentesi mentőhelikopter is leszáll, ha épp nem lát el mentési feladatot.

Délelőtt párhuzamosan több mentési gyakorlatot is bemutatnak a platánok alatt: látható lesz, hogyan számoltak fel egy súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset régen és napjainkban, bemutatják, hogyan kell valakit újraélesztés az utcán, ha rosszul lesz.

Délután 1 órakor kék lámpás felvonulást rendeznek, majd szimulált harctéri gyakorlaton mutatkoznak be a katonai mentők.

Egész nap mentőautók bemutatójával, újraélesztési gyakorlatokkal, gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket, valamint a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat rohamkocsiját is megtekinthetik azok, akik ellátogatnak a Széchenyi térre.

Képünk illusztráció

 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: mentés mentőhelikopter Országos Mentőszolgálat