Ziccer 2018. június 4. 18:22

Áldás a kiesés? A jelek szerint igen...

A püspök csapata – így él a köztudatban a Szeged 2011, amely ősztől az NB III-ban neveli az utánpótlást Gyulán és Kiskundorozsmán is. Villám telefoninterjú a kiesés kapcsán a jövőről Kiss-Rigó László megyéspüspökkel.

– Mi lesz a csapattal az NB III-ban?

– Ugyanúgy készülünk, ahogy a másodosztályra, legfeljebb több időnk lesz az utánpótlásra koncentrálni. NB II-es csapatot működtetni nagy erőfeszítés volt, szponzorunk nincs, anyagi támogatás nem volt, ennek ellenére nyilván a célunk, minél hamarabb visszajutni az NB II-be. Utánpótlás-nevelésben Gyulán tökéletesek a feltételek és Szegeden is komoly a bázisunk, de itt a lehetőségek, hát, mondjuk ki, tragikusak, de nemcsak nekünk, mindenkinek. Ezzel kapcsolatban óriási segítség lesz, ha tavasszal átvehetjük az ifjúsági centrumot az utánpótlásnak és a felnőtt csapatnak is.

– Ha elkészül a stadion, hazaköltözik Gyuláról a felnőtt csapat?

– Mi itthon vagyunk Gyulán és Szegeden is, nyilván akkor Szeged lesz a fő székhely.

– Marad-e az edző, Goran Kopunovics?

– Korai még erről beszélni, hogy milyen személyi és strukturális változások lesznek a csapatban, a nyáron kiderül.

gszl

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: foci Kiss-Rigó László labdarúgás Szeged 2011-Grosics Akadémia