Hirdetés
Szegeden 2018. június 1. 13:13

Egy szakértő kálváriája

Képgaléria
Lehangoló népesedési adatokkal állt elő nemrégiben Tóth I. János szegedi egyetemi oktató, egyúttal a megoldási javaslatait is elküldte a kormány illetékeseinek. Egyelőre azonban semmi érdemi választ nem kapott, és azok sem működnek vele együtt, akik valaha igényt tartottak a segítségére.

Az alacsony termékenységi arány komoly problémát jelent Európa és Kelet-Ázsia számára. A válság megoldásához a termékenységi arányszám radikális emelése szükséges – kezdi nemrégiben angolul is megjelent tanulmányában a népesedési problémák taglalását Tóth I. János, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Filozófia Tanszékének munkatársa. A tanulmány ennél súlyosabb megállapításokat is tartalmaz a volt szocialista országokkal kapcsolatban.

A népességfogyás mértéke Kelet-Európában a legmagasabb mértékű a világban.

Mivel a népességszámot közvetlenül befolyásoló tényezők a csökkenés irányába hatnak: alacsony születés, magas halálozás, magas kivándorlás és alacsony bevándorlás. Idézi Lettország és Magyarország rossz demográfiai prognózisát. Magyarországon jelenleg évente 40 ezerrel csökken a lélekszám, s így esetében 2060-ra 7,9 és 2100-ra: 4,5 millió lakosságszám várható, ha a jelenlegi tendenciák fennmaradnak – áll a tanulmányban.

Mivel a spontán demográfiai folyamatok (szülőképes korú nők számának csökkenése, az első gyermek vállalásának a kitolódása, sőt a gyermektelenek arányának a növekedése) miatt a helyzet egyre rosszabb lesz, ezért radikális kormányzati lépések szükségesek. Szerinte a jelenlegi demográfiai válság olyan súlyos, hogy a szokásos – 3 gyerekre irányuló – családtámogatási eszközökkel már nem oldható meg. Még ha sikerülne is a gyermektelen és az egygyerekesek nők arányát 20-20%-ra leszorítani, akkor a 2-es termékenységi arányszámot, csak 60%-nyi 3 gyerekes nővel lehetne elérni, ami nyilvánvalóan lehetetlen.

2030-ig a probléma csak akkor orvosolható, ha lehetőséget adunk arra, hogy nők egy része (számításai szerint 10%-a) nagyon sok (5+) gyereket vállaljon.

Az persze nem várható el, hogy ezek a nők munka mellett neveljenek fel 5-8 gyereket, az viszont lehetséges, hogy a társadalom ezt a tevékenységet munkának ismerje el, ahogy az történik például a nevelő szülők esetében. Ha mások gyermekeinek a felnevelését fizetett munkának tekintjük, akkor a saját gyermekek felnevelését is tekinthetjük munkavégzésnek. Lényegében már most is ez történik, hiszen a gyermek révén számtalan juttatást kapnak a családok, amit értelmezhetünk részállásként, nagyon sok gyerek felnevelése esetében pedig kapjanak teljes munkabért a szülők, illetve az anyák. Praktikusan ez a rendszer úgy épülne fel, hogy a kormányzat biztosítana évente 10 ezer új főállású szülői státusz, s így tíz alatt kiépülne a rendszer. Ez végső soron azt eredményezné, hogy évente 33 ezerrel több gyerek születne, mint jelenleg.

Javaslata szerint a főállású szülőség, ahogy a neve is mutatja egy állás, amelyek betöltéséről a munkaadó, mondjuk, az önkormányzat döntene, előre meghatározott szempontok alapján. Ebben olyan tényezőket kellene figyelembe venni, mint iskolai végzettség, lakásviszonyok és lehetőségek, életforma stb. Biztos lesznek viták a feltételekkel kapcsolatban, de valamilyen szűrőt be kell építeni a rendszerbe – vallja az oktató. A statisztikai adatok is azt bizonyítják, hogy a szülők, különösen az anya, iskolai végzettsége szoros összefüggésben áll a gyermekek várható iskolai végzettségével. Mivel a modern társadalomnak jól képzett munkaerőre van szüksége, ezért érthető, hogy a munkaadó (vagyis az állam és végső soron a társadalom) az iskolázott szülőket preferálja, mert ők nagyobb valószínűséggel képesek iskolázott gyerekeket és embereket nevelni, mint az iskolázatlan szülők. Más kérdés, hogy akár diszkriminációként is értelmezhető, ha a kevésbé iskolázott, szegényebb körülmények közt élők nem élhetnek ezzel a lehetőséggel, teszem hozzá én.

A szegedi kutatónak régóta vesszőparipája a főállású szülőség, amit az is mutat, hogy először ő publikálta ezt magyarul és most angolul. Ötletét, amelynek centrumában a fiatal feleségek állnak először egy budapesti munkacsoport keretei között fogalmazta meg. Miután a csoport vezetőjének visszaküldte a dokumentációkat és megtartotta az előadásait meglepetten tapasztalta, hogy elfejtették meghívni csoportülésekre. A szakértői csoport magáévá tette az ötletét és hivatásos szülő néven terjesztette a kormány elé. A szegedi kutatót nemcsak prioritásának az elvétele bántja, hanem az is, hogy a munkacsoport javaslata inkonzisztens elemeket is tartalmaz, amennyiben a főállású (újabban hivatásos) szülő intézményét a 35-45 éves korú nők alacsony termékenységének a növelésére akarják használni. Tóth szerint ez a terv ebben a formában megvalósíthatatlan.

A szegedi tudós jelezte, hogy kész tiszteletdíj vagy fizetés nélkül is segíteni egy átfogó koncepció kidolgozásában, ám érdemi választ nem kapott a minisztériumtól. Pedig egyre közeledik az az idő, amikor kész koncepcióval kell előállnia az Emminek, ugyanis a kormányzati ciklus közepén ez a radikális jellegű családtámogatási rendszer már biztos nem indítható el, és akkor újra elveszítünk négy évet.

Elképzelhető, hogy a kormány épp ezeket a társadalmi, politikai csapdákat próbálja kikerülni a koncepció megalkotásakor, ezért sem látnak szívesen „külsős szakembereket” az előkészítő csapatban. Mindenesetre egyre több népesedéspolitikával foglalkozó konferenciát rendeznek, a jövő héten például Szegeden is lesz egy ilyen esemény a Szeged-Csanádi Egyházmegye, a Gál Ferenc Főiskola, az EMMI, a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság valamint a Diczfalusy Alapítvány szervezésében. 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: népesség főállású anyaság népesedés Tóth I. János