Túl a városon 2018. május 29. 22:12 Forrás: MTI / szeged.hu

Lázár János együttműködne Márki-Zay Péterrel

Az eddig háborúzás helyett békét kötne az országos politikától látványosan visszavonult egykori miniszter Hódmezővásárhely februárban megválasztott polgármesterével.

Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője arról beszélt a város közgyűlésének keddi ülésén, hogy széthúzás van a városban, pedig szerinte az eredményekhez „békére, nem békeharcra” van szükség. Azt javasolta a képviselő-testületnek, hogy dolgozzanak, „ne polgárháborúzzanak”.

Lázár szerint, akinek Hódmezővásárhely az első, az képes az összefogásra. Arról is beszélt, hogy azért hagyta ott az országos politikát, hogy a szülővárosáért dolgozzon.

Az egykori kancelláriaminiszter azt kérte a városvezetéstől és a képviselőktől, kezdjenek párbeszédet arról, milyen lesz az a közösség, amiben a gyerekeik, az unokáik élnek majd.

Márki-Zay Péter erre úgy reagált, hogy nyitott az együttműködésre és különösen számít Lázár János munkájára. Ezt követően szünetet rendelt el a közgyűlés ülésén, hogy időpontot egyeztessen a képviselővel személyes megbeszélésükre.

A közgyűlés vizsgálóbizottságot hozott létre annak kiderítésére, mi vezetett ahhoz, hogy a polgármesteri hivatal mintegy 30 vezető köztisztviselője távozott az elmúlt néhány hónapban.

A közgyűlést kiemelt érdeklődés kísérte, a teremben ott voltak a polgármester és a többséget adó Fidesz-frakció szimpatizánsai is.

Az ülés előtt tüntetést is szerveztek a városháza elé azok, akik úgy érezték, hogy Lázár János és a Fidesz-frakció ellehetetleníteni próbálja a februárban nagy meglepetésre polgármesterré választott Márki-Zay munkáját. 

Lázár egyébként az ülésre majdnem két órás késéssel érkezett, úgy időzítve, hogy a tüntetők nagy része addigra már ne legyen jelen.

(fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Hódmezővásárhely közgyűlés Lázár János Márki-Zay Péter