Hirdetés Hirdetés
Művház 2018. május 29. 10:52

Hamarosan nyílik a szegedi fesztiválnyár legrangosabb kiállítása

Hatszáz alkotással neveztek a június 7-én nyíló XVII. Táblaképfestészeti Biennáléra. A rekordmennyiségű jelentkezés több mint kilencven városból érkezett. A sokszínű tárlatot az első hétvégén bárki ingyenesen megnézheti.

Hirdetés

A szakmai zsűri, Nátyi Róbert és Nagy Imre művészettör-ténészek, valamint Hérics Nándor képzőművész több mint hatszáz alkotás közül válogatott a biennáléra.

Egyre nagyobb érdeklődés övezi a hazai kortárs képzőművészeti szcéna egyik legjelentősebb eseményét, a XVII. Táblaképfestészeti Biennálét: ismét rekordmennyiségű jelentkezés érkezett.

Végül közel 80 mű került a listára: ezeket a képeket a meghívott művészek alkotásaival együtt láthatják a Reök-palotában június 7-től július 7-ig.

Amint vége a belső felújításnak, már elkezdődik a teremrendezés a biennáléra: noha a palota homlokzatrekonstrukciója még zajlik, a frissen festett termekben már készülnek a kortárs alkotások fogadására.  

Sokat utaznak a művek, mire megérkeznek Szegedre, ugyanis miskolci és zalaegerszegi alkotó is szerepel a beválogatottak listájában.

Természetesen Csongrád megyei alkotóknak is gratulálhatunk: többek között Sejben Lajos, Zoltai Attila, Sinkó János és Ágoston Lóránt képeit is láthatják majd a látogatók a REÖK-ben.

A biennálé rendszeres látogatói több ismerős névvel is találkozhatnak, hiszen nem először sorolja a legjobbak közé a zsűri például Lányi Adrienn, Király Gábor, Jagicza Patrícia Linda és Pataki Ferenc munkáit.

Idén is felkértek Kossuth- és Munkácsy-díjas művészeket, így Aknay János, Balla Attila, Vojnich Erzsébet, Hérics Nándor, Nádas Alexandra, Nagy Gábor, feLugossy László, Kántor Ágnes, Végh András, Serényi H. Zsigmond és Vári Dezső alkotásait is megismerhetik a Biennálé látogatói.   

A korábbi évekhez hasonlóan a június 7-i megnyitón derül ki, hogy kik kapják a az idei biennálé díjait, amelyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia, Szeged Megyei Jogú Város, valamint több szegedi intézmény, vállalat ajánlott fel.

A megnyitó napján, június 7-én ingyenesen látogatható a Táblaképfestészeti Biennálé, de idén meghosszabbítják ezt az időszakot.

A Szecesszió napja alkalmából rendezett programsorozatnak köszönhetően június 8-tól 10-ig, tehát pénteken, szombaton és vasárnap is belépőjegy vásárlása nélkül megtekinthetik az érdeklődők a kiállítást.

 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: kiállítás REÖK Táblaképfestészeti Biennálé