• Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Harminc éve pártsemleges a Szegedért Alapítvány: jövőre eltáncolják a nagy árvizet
Szegeden 2018. május 29. 09:35 Forrás: Szegedi Tükör

Harminc éve pártsemleges a Szegedért Alapítvány: jövőre eltáncolják a nagy árvizet

Képgaléria
Szegedi civil szervezeteket mutat be sorozatában a Szegedi Tükör. Kiknek az érdekében szerveződtek, min dolgoznak jelenleg, miből működnek? Ezúttal a Szegedért Alapítványnál jártak.

– 1989-ben, amikor létrejött az alapítvány, kiírtunk egy pályázatot az emblémánkra és a fődíjra. Egyedül Lapis András szobrászművész pályázott. Ebből a tervből született a Glattfelder téri Szeged múzsája szobor – mutatta az alkotás kicsinyített változatát Wagner-udvarbeli székhelyükön a Szegedért Alapítvány titkára, Bódi György. A tanácskozótermükben György József és lánya, Irma falfestményen is megörökítette a kalapos nőalakot, lábainál a szegedi városházával, múzeummal, színházzal, zsinagógával. Lépcsőházukat pedig a díjazottak portréival díszítették. A jeles névsor Szőkefalvi-Nagy Béla matematikussal kezdődik, és mások mellett Telegdy Gyula endokrinológussal, Bor Zsolt lézerfizikussal, Straub F. Brunó biokémikussal, Varga Mátyás grafikus-jelmeztervezővel és Gregor József operaénekessel folytatódik. Legfiatalabb korában, 30 évesen Juronics Tamás táncművész, koreográfus vehette át az elismerést. A Szegedért Alapítvány rangját a díjazottjaik emelik, hangsúlyozza a titkár.

– Lapis András szobrászművész álmodta meg az alapítvány fődíját, Szeged múzsáját. Az alkotás nagy méretű változata a Glattfelder teret díszíti – mondta Bódi György

Bajtársi viszonyban

Harmadik éve „lakik” a civil szervezet a Klauzál téren, előtte a helyőrségi klubban működtek. Onnan a Bajtársi Klubbal együtt költöztek át mostani helyükre. A bajtársak újították fel a bútorzatot; a körzeti képviselőknek és a lakóknak is köszönhető a sok növény és a rendezett udvar. A tavalyi nagy sikerű „gangversenyek” után az idén is kamarakoncerteket terveznek ebben a hangulatos környezetben.

Az alapító

1988 októberében a városi pártértekezleten Debreczeni Pál, a Domet Ecsetgyár igazgatója felállt, és bejelentette, hogy szegedi gazdálkodó szervezetek összefognak, és a város szellemi életének megbecsülésére létrehoznak egy alapítványt. Akkoriban éledt újjá a demokrácia; egy évvel korábban került vissza negyven év után a polgári törvénykönyvbe az alapítvány fogalma. – Pali közgazdász volt, ilyen nagy formátumú innovatív és vállalkozó szellemű embert keveset láttam. Elkezdték a kezdeményezésre összeszedni az első tízmillió forintot a Picktől, a kábelgyártól, a gabonakutatótól, a Finn–Magyar Barátság Téesztől, a Vídiától. Az alapítókból verbuválódott az első elnökség – emlékezett vissza Bódi György. – Én akkoriban kerültem ki a megyei pártbizottságról. Megpályáztam a megyei tanácselnöki posztot, de megbuktam, és ott álltam munka nélkül. Pali hívott, hogy „akkora pofád van, csináld ezt!” Így lettem az alapítvány titkára.

A színvonalas gálaműsort Pirók Zsófia flamencoművész előadása tette emlékezetessé

Barcelona-drukker

Bódi Györgyöt a szegediek a KISZ-ből is ismerhetik. Erről humorosan úgy fogalmazott: „a múltamat vállalom, a jelenemre meg büszke vagyok”. Közgazdászként a nonprofit szervezetek gazdálkodásából doktorált, és szakkönyveket is írt az alapítványok működéséről. Az alapítványi munka hétköznapjain az lelkesíti leginkább, hogy mind a 128 eddigi díjazottal beszélgethetett. A szakmája és hobbija tehát évtizedek óta egybevág. Ha mindemellett marad ideje, szívesen néz focimeccset, Barcelona-drukker.

– 9,2 millió forint állt rendelkezésre, az az alapvetésünk, hogy a 9 millióhoz nem nyúlunk, csak gyarapítjuk. A fölötte lévő összeget költjük gálaműsorra, pályázatokra és a titkár, illetve munkatársnője fizetésére. Jelenleg is közreműködik a tevékenységében Pali özvegye, a Pick, az önkormányzat, a kábelgyár jogutódja, valamint elkötelezett gazdasági vezetők. Az önkormányzati támogatás és adományok mellett állami forrásból is kapunk pénzt – világította meg működésük hátterét Bódi György. – Olyan neves személyiségeket sikerült megnyerni az ügyünknek, mint Gregor Jóska, Trogmayer Ottó, akik tiszteletet ébresztettek. A tudományos kuratóriumot most Vécsei László akadémikus vezeti, a művészeti kuratóriumnak Kerek Ferenc zongoraművész, tanszékvezető, a társadalmi-állampolgárinak pedig Gellérfy László újságíró áll az élén. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy még nem fordult elő olyan, aki ne vette volna át a Szegedért Alapítvány díját.

A szervezet az évtizedek során megőrizte politikai semlegességét. Kezdettől kétféle ügyet szolgálnak: kiemelkedő személyiségeket ismernek el, emellett helyi kezdeményezéseket segítenek ösztöndíjakkal, könyvkiadások és rendezvények támogatásával.

Az idei fődíjas: Békési Imre nyelvész

Nagy durranás

Idén már odaítélték az alapítványi díjakat, és javában készítik elő a jövő évi gálaműsort. Erről a titkár elárulta, hogy nagy meglepetés várható, hiszen a nagy árvíz 140. évfordulójáról is megemlékeznek. Felkérték Simoncsics Pál koreográfust, hogy állítson színpadra egy néptáncdrámát a témáról. Megjelenítik majd a békés Tiszát, az árvízi katasztrófát és Szeged újjáépítését. Liszt Ferenc Éljen Szeged! című zongoradarabját is felhasználják hozzá.

Addig azonban még sok víz lefolyik a Tiszán. Legutóbb a Simándy énekversenyt támogatták, és különdíjat ajánlottak fel. Nyáron koncertekre várják a közönséget a Wagner-udvarba. Év végén pedig ismét kiírják a pályázatot az ösztöndíjakra és támogatásokra.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: civil szervezet Szegedi Tükör Bódi György Szegedért Alapítvány