Hirdets
Szegeden 2018. május 15. 08:34 Forrás: Szegedi Tükör

Minden ősszel paprikától piroslott a jámbor város

Képgaléria
A nagy árvíz elmosta Alsóváros girbegurba utcáit, helyükön az összetartó és mélyen vallásos közösség rendezett napsugaras portákat emelt. A házak minden ősszel piroslottak a paprikafüzérektől. A városrészek történetét bemutató sorozatát a Szegedi Tükör Paprikaváros múltjával folytatja.

– Szeged és környéke nagyon régóta lakott terület. A város a tiszai ártérből kiemelkedő szigeteken létesült, amin megtelepedett a lakosság. A Tisza mentén így alakult ki Felszeged, vagyis Felsőváros, ahol az iparosok és kereskedők éltek. A vár környékén, a Palánkban, a mai belvárosban álltak a közhivatalok és a palotás város. Ezen a részen jött létre Alszeged, azaz Alsóváros, amelyet földművelők népesítettek be – mondta a Nyíl utcai Napsugaras Tájházban Pulics Julianna önkéntes. Péter László helytörténeti kutatásai szerint „Alzeged”-et először 1412-ben, „Also Város”-t 1850-ben említi először hivatalos irat. Népéről Tömörkény István úgy fogalmazott: „Zömök, bikanyakú és fekete. Ruhájában a sötét színeket kedveli, és mint védőraj csoportosul az ősi Mátyás-templom körül. A templom istene után a föld az istene, amelyen hihetetlen szorgalommal termeli a paprikát.” Innen származhat a jámbor város elnevezés.

A Mátyás tér 1934-ben (fotó: Broda Sándor/a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: mfm_19649)

Jégverés ellen szentelt barka

Az 1879-es nagy árvíz mosta el Alsóváros falusias, akáclombos, girbegurba utcáit. A városrendezéskor feltöltötték, akkor alakult ki a mai egyenes utcás városkép. Az újjáépítéshez Lechner Lajos készíttetett típusterveket Tisza Lajos királyi biztos irányítása alatt. Előírta, hogy nyeregtetős házak készüljenek, végükkel az utcára. Kötelezték a lakosságot, hogy vályog helyett biztonságos téglából építsen alapot, lábazatot, füstfogó falat és kéményt. A tájháznak otthont adó Nyíl utcai napsugaras épület is a katasztrófa után, 1880-ban épült. Készíttetője, Rácz József paprikatermesztéssel foglalkozott, mint oly sokan a városrészben.

Kilátás az alsóvárosi templom tornyából 1982-ben (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: mfm_11437)

Vezetőnk elmagyarázta, nem hiányozhatott a házból a szentelt barka, amelynek bajelhárító szerepet tulajdonítottak. Ha nagy vihar kerekedett, kitették az eresz alá, hogy óvja a családot és jószágait a villámcsapástól, jégveréstől. Gyógyításhoz a hamuját szintén használták külsőleg és belsőleg. A szappanfőző asszonyok is híresek voltak Alsóvároson. Avas szalonnából, zsírból, a disznóvágáskor leeső mócsingokból és a környékbeli sziksóból keverték ki a tisztálkodószert.

Az alsóvárosiak hihetetlen szorgalommal termelték előbb a dohányt, később a fűszerpaprikát

Gyógynövényből fűszer

Alsóváros kitűnt a fűszerpaprika-termesztésével, hiszen ott laktak a földművesek, akik korábban dohánykertészettel foglalkoztak. Másik oka, hogy a kolostor szerzetesei gazdag gyógynövénygyűjteményt gondoztak, onnan előbb gyógynövényként, majd kerti fűszerként került ki a paprika. Akkoriban mindent kézzel műveltek; a házaknál megnevelték a palántát, és május második felében ültették ki a határba. Nyáron kapálták, Kisasszony napjától, vagyis szeptember 8-ától pedig kezdték szedni. A termést bevitték a házakhoz, felfűzték, és felaggatták szárítani az eresz alá. Gyönyörűen piroslottak az utcák a paprikafüzérektől. A megszáradt csöveket ezután „csipödték” le a csumáról, majd hasították, vagyis felvágták, és kikaparták a magokat, eret. Merthogy az 1930-as, 40-es évekig az édes-nemes paprikát is a csípősből készítették. Utána készre szárították a tisztított paprikahúst, a „bűrt” a paprikagóréban. A minőségi őrleményhez hozzáadtak az olaja miatt a kimosott magból is. A fűszerpaprikát külön piacon értékesítették a régi Valéria (ma Bartók Béla) téren.

Paprikafüzérektől piroslott ősszel Alsóváros, azaz Paprikaváros. A termést az eresz alatt szárították, mielőtt feldolgozták

Isten-szöm és a Csöpörke-tó

Az árvíz utáni újjáépítéskor a típusházakhoz ajánlották a napsugaras oromzatot, ám a motívum jóval korábbi Alsóvároson. Két nézet uralkodik a kialakulásáról. Az egyik szerint ázsiai őseink napimádók lehettek. A másikat, az elfogadottabbat Bálint Sándor néprajztudós, Alsóváros szülötte a barokk korra vezette vissza. Az Alsóvárosi templomban is látható háromszögletű Szentháromság-ábrázolásban gyökerezhet a népi motívum, az „Isten-szömben”. Azért tehették a házak oromzatára és a kapukra, hogy védje a lakókat betegségtől, elemi csapástól.

– A Napsugaras Tájház egy, a nagy árvíz után épült portán kapott helyet – mesélte Pulics Julianna önkéntes. Eredetileg Rácz József paprikatermesztő családja lakott benne

A ferences kolostor szerzetesei a búcsújárással igyekeztek összetartani a közösséget évszázadok óta. Augusztus 5-ére, Havas Boldogasszony napjára hazavárták a jobb megélhetés reményében elszármazottakat. A búcsúsok a templom közelében megálltak tisztálkodni, úgy járultak Szűz Mária elé. Mint minden búcsújáróhelyhez, Alsóvároshoz is tartozott csodatévő szent kút, forrás: a Csöpörke-tó, a mai Szent Antal utca környékén. Sok csöpörketó létezett városszerte, ahová összecsöpörgött az eső- és hólé. Az alsóvárosit az tette különlegessé, hogy a legenda szerint nyolcvan évig sértetlenül megőrizte a kolostor Napba öltözött Mária-képét a törökök elől.

A zarándokok szombaton érkeztek, éjjel virrasztottak, vasárnap délelőtt tartották a nagymisét, délután pedig báloztak. Kitelepültek a környező utcákba a vendéglők, lacikonyhák, rezes- és cigánybandák. Nagy szégyenben maradt, akihez nem érkezett vendég, hiába sütött-főzött. Így járt majdnem Bálint Sándor nagynénje is, Ágnes néni. Hogy a kutató mentse a helyzetet, elvitte hozzá jóbarátját, Móricz Zsigmondot. Ágnes néni sok történetet mesélt az írónak a betyárokról, aki novelláiban háziasszonyát is megörökítette.

Nyitóképünkön: Alsóvárosi utcakép a XIX. századból (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: mfm_19649)

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Alsóváros Szegedi Tükör