Művház 2018. május 12. 15:30

Fontos a bemelegítés. Itt a Szeged.hu programajánlója!

Filmek, bulik, koncertek és egyéb időtöltési lehetőségek Szegeden, ezúttal szombattól csütörtökig.

Ezten a héten is szombaton mondjuk meg, hogy szerkesztőségünk szerint milyen programokkal érdemes tölteni a szabadidőt a következő napokban Szegeden. Mozi, buli, koncert, színház, előadások, klubok és egyéb programok – minden, ami az adott héten szerintünk érdekes. Egy csomó, a programok Facebook-eseményeire mutató link kíséretében.

Nem is akarunk a teljességre törekedni: annyi szórakozási, kikapcsolódási lehetőség van ebben a városban, hogy lehetetlen mindent felsorolni.

Ezek a programajánlók főként a fiatal felnőtteket célozzák, mert ők járnak a legtöbbet szórakozni. De ígérjük, ha szembe jön egy szuper program nyugdíjasoknak vagy gyerekeknek, vagy ha valami izgalmasat szervez az egyik művház, azt sem hallgatjuk el! 

Aki pedig úgy gondolja, hogy lenne javaslata, mi szerepeljen ezekben a heti ajánlókban, ne fogja vissza magát: a programokat az info@szeged.hu címen, vagy a Facebook-oldalunkon, üzenetben várjuk izgatottan.

Nézzük, hogy mi lesz a következő napokban a városban!

05.12., Szombat

Mozi

Zsigmond Vilmos Fesztivál versenyprogram, ZSVFF információs vetítés, Három hegycsúcs, Kutyák szigete, Bosszúállók: Végtelen háború, ZSVFF díjnyertes filmek a Belvárosi Moziban.
7 vérfagyasztó nap, A partiállat, Egy lélegzetnyire, Éjjeli napfény a Cinema Cityben.

Buli / Koncert

Szegedi Egyetemi Napok – Wellhello, JumoDaddy & Wondawulf, Csordás Tibi/Fiesta, UFO a Hattyas soron.

Artur: Költözni Hawaiira – A négytagú szegedi zenekar első, ötszámos kislemezét mutatja be a Grand Caféban.

Jam Session – Improvizatív együttzenélés a Jazz Kocsmában. Zenekari tapasztalat és hangszeres tudás feltétel, mindenki a saját hangszerén játszik.

Janicsák Veca és zenekara – Az ismert énekesnő koncertje vacsorával egybekötve a Garden Bistróban.

Orgonakoncert – Mészáros Zsolt Máté ingyenes koncertje a szegedi dómban.

Orion Dawn, Headstock, BATD, Kimondhatatlan, WTTD – Az Orion Dawn és a Headstock dupla lemezbemutató turnéjának szegedi állomása a Gin Tonicban.

Black Asteroid – Bryan Black technóprojektje a Sing-Singben! Ritkán hallani ilyen színvonalú technót a városban. Persze lesznek magyar dj-k is, egyébként meg szezonzáró buli.

Hungi Flört – Szombat este BigBillel a Hungiban.

Dance Hits – Mai slágerek Ratennel és házibuli Bokival a Retróban.

Salsa buli a JATÉ-ban – Hát mit lehet még ehhez hozzátenni?

Vízparty 30plusz party – Nosztlgiabuli a Foka Ökokikötőn.

Más program

Kalózképző Tökmag buli – Kincsvadászat, pallónjárás, rumoshordógörgetés és még sok más a Szeged Plázában.

05.13., Vasárnap

Mozi

Bűbáj herceg és a nagy varázslat, Szaffi (digitálisan felújított), Szicíliai kísértettörténet, Három hegycsúcs, Kutyák szigete, Színpadon az életem, Szűzőrség Így csajozz egy földönkívülivel, Hang nélkül a Belvárosi Moziban.
7 vérfagyasztó nap, A partiállat, Egy lélegzetnyire, Éjjeli napfény a Cinema Cityben.

Buli / Koncert

Vasárnapi matiné – Szimfonikus jazz a szegedi színházban, közreműködik: Tanaka Kendzsi zongorán, vezényel: Török Géza. Műsorvezető: Lukácsházi Győző.

Más program

Telekom Vivicittá Városvédő Futás – Azoknak, akik szeretik Szegedet és szeretnek futni is.

Bödön Piac – A szokásos kézművespiac a Szeged Plázában.

05.14., Hétfő

Mozi

Szicíliai kísértettörténet, Három hegycsúcs, Bűbáj herceg és a nagy varázslat,  Kutyák szigete, Színpadon az életem, Így csajozz egy földönkívülivel, Hang nélkül, Szűzőrség a Belvárosi Moziban.
7 vérfagyasztó nap, A partiállat, Egy lélegzetnyire, Éjjeli napfény a Cinema Cityben.

Buli / Koncert

Dail-y loop-koncert – Szabados-Tóth Bálint szaxofonon és zongorán, Turcsányi Áron basszusgitáron adja elő többnyire saját kompozíciókból álló repertoárjukat a Jazz Kocsmában.

25 év BLUES - Homesick Mac & Rambling Blues Trio koncert – Jubileumi koncert a Hungi emeletén.

Más program

Bölcsész Játszóház - Grand Finálé – A tanév utolsó kalandjátéka 4-5 fős csapatoknak, kiindulóhely az A. Platz.

05.15., Kedd

Mozi

Sztálin halála, Szicíliai kísértettörténet, Három hegycsúcs, Bűbáj herceg és a nagy varázslat, Kutyák szigete, Szűzőrség, Deadpool 2 premier előtti vetítés a Belvárosi Moziban.
7 vérfagyasztó nap, A partiállat, Egy lélegzetnyire, Éjjeli napfény a Cinema Cityben.

Buli / Koncert

Drámai buli- és koncerthiány mutatkozik ezen a napon. Vajon ki lehet ezért a felelős?!

Más program

Év Fagylaltja Verseny 2018 – A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének versenye idén is a Virág Cukrászdában.

Lapszámbemutató – A Szeged folyóirat májusi számának bemutatója a Kass Galériában.

Dr. Almási Kitti: Az önbizalom – Az ismert klinikai szakpszichológus előadása aZ IH-ban.

05.16., Szerda

Mozi

Szicíliai kísértettörténet, Bűbáj herceg és a nagy varázslat, Szűzőrség, Színpadon az életem, Deadpool 2, Hang nélkül a Belvárosi Moziban.
7 vérfagyasztó nap, A partiállat, Egy lélegzetnyire, Éjjeli napfény a Cinema Cityben.

Buli / Koncert

Get Over It – Egy főleg feldolgozásokat játszó négyfős zenekar koncertje a Nyugi Kertben.

Emphasis - Black Mother Earth tour – Atmoszférikus post-metal/post-rock Horvátországból a Grand Caféban.

Jogász - Közgazdász Záróbuli – Jogász Krisztián és DJ Afus a Jate Klubban.

JUGYU napok after - félévzáró buli + JUGYU napok filmvetítés! – Ez így mind a Jugyu Klubban.

Pool Night – Éjszakai fürdőzés, közben JoerJunior pakolja a zenéket.

Más program

Rádió 1 Roadshow Balázsékkal – Az ország legnépszerűbb reggeli műsora élőben a Reök-palota elől.

A Filozófia Hosszú Éjszakája – Az 1968-as események 50. évfordulójának jegyében, az SZTE Francia Tanszékkel együttműködve a Grand Caféban.

Petőfi-Arany – Egy barátság története a Kisszínházban. Petőfit Pataki Ferenc, Aranyt Sorbán Csaba alakítja.

Quiz-est – 4-6 fős csapatokban lehet megmutatni, hogy kinek mekkora a lexikális tudása az Szegedi Új Nemzedék Központban.

Évadzáró Beerpong x Jótékonysági Bajnokság VII. Forduló – Az idei év utolsó fordulója, amikor minden kiderül a Kedves Presszóban.

05.17., Csütörtök

Mozi

Nyomd, bébi, nyomd! a Belvárosi Moziban.
Deadpool 2 a Cinema Cityben.

Buli / Koncert

124c41+, John Malkovitch! – Két olasz zenekar, két koncert a Grand Caféban.

German Brass – Napjaink egyik legkitűnőbb rézfúvós együttesének koncertje a szegedi dómban.

Pendergő – Szegeden tanuló bácskai tamburások együttese a Nyugi Kertben.

TESIS BULI Season Closing – Szeged legnagyobb hétköznapi bulijának szezonzáró veretése a Retróban.

Más program

Federico García Lorca: Bernarda Alba háza – A Genéziusz Színház előadása a Szegedi Pinceszínházban.

Friends vs. Himym Quiz Fight – Tematikus kvízeste a Jóbarátok és az Így jártam anyátokkal legnagyobb szakértőinek.

Hearthstone bajnokság #2 – A LvL Up Esport Bárban.

Alumni Uni - Tudásműhely: Te mennyit árulsz (el) magadból? – Klausz Melinda a kozossegi-media.com vezetője, a Megosztom, tehát vagyok könyv szerzőjének és Mátyus Imre, az SZTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének oktatójának előadása a Campusban.

Közösségi zenélés, jam session – Kötetlen, improvizatív zenélés, ismerkedés a A Megálló közösségi házban.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: program programajánló programok