Szegeden 2018. május 8. 09:44 Forrás: MTI

Szegeden is megkezdődött a kémiai szúnyoggyérítés

Megkezdődött a kémiai szúnyogirtás, amely ezen a héten 70 ezer hektárt érint - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

Mukics Dániel közleményében ismertette: harmadik hetébe lép a katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés, az elmúlt két hétben biológiai lárvagyérítés zajlott, amelynek során 7300 hektárnyi vízfelületre juttattak el szúnyoglárvákat elpusztító környezetbarát készítményt.

Hozzátette: ezen a héten Budapest és Szeged mellett Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas és Veszprém megyében az esti órákban földről és levegőből permeteznek majd. A jövő héten Csongrád megyében a gyérítés azokon a településeken folytatódik, amelyeket most nem kezelnek, de emelkedik a szúnyogok száma.

Tudatta: a nyárias időjárás miatt országszerte sok a szúnyog, ezért a héten 283 település belterületén kezdik meg a  permetezését. Az intenzív védekezés első lépése azokat a területeket érinti, ahol a legtöbb a szúnyog. A permetezéshez kis mennyiségű irtószert használnak, amely ebben a koncentrációban csak a méhekre lehet veszélyes, azonban a méhészek értesítése mindenhol időben megtörtént.

A központi szúnyoggyérítési programot a katasztrófavédelem irányítja, az aktuális heti ütemterv elérhető a katasztrófavédelem honlapján - olvasható a közleményben.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: szúnyog szunyoggyérítés szúnyogirtás