Szegeden 2018. április 26. 19:01

Parkoló lesz a Szetáv Csongor téri épülete helyén

Képgaléria
Amennyiben a pénteki közgyűlés is áldását adja rá, teljesülhet a tarjániak egyik régi vágya, ugyanis egy új, viszonylag nagy befogadó képességű parkoló létesülhet a városrészben.

Ennek előfeltétele, hogy a város megvásárolja a Szegedi Távfűtő Kft. egykori ügyfélszolgálati irodáját a Csongor téren. A közgyűlés Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága nagy többséggel támogatta csütörtökön azt az előterjesztést, amely szerint az önkormányzat vételi ajánlatot tesz a Szetáv üresen álló épületére. A Csongor téren valaha ügyfélszolgálat működött, mostanra azonban a cég minden lakossági kapcsolatokkal összefüggő tevékenységét áthelyezte a Vág utcába. Az építmény rossz állapotú, ezért felújítására nem érdemes költeni, a cég pedig jelentős bevételhez juthat az eladásából.

Régen zárva már (fotók: Szabó Luca)

A város is nyerhet az üzleten. Tarjánnak ez a része ugyanis is rövidesen megújul, hiszen a „Zöld város kialakítása” programban a városrész átfogó rekonstrukciója szerepel. Az uniós támogatással megvalósuló beruházás terveiben nincs parkoló kialakítása, hiszen főként a zöld felületek növelése a cél, de régi lakossági igény, hogy újabb parkolóhelyek létesüljenek a lakótelepen. Amikor kiépült a tarjáni rész, még luxusnak számított egy család számára az autó, ma azonban már szinte minden háztartás rendelkezik személygépkocsival, így az eredetileg kialakított parkolókért ma már késhegyig menő küzdelem folyik az autósok között.

Parkoló lesz a kihasználatlan épület helyén

Az eladásra kijelölt Csongor téri ingatlanok és ingóság összforgalmi értéke 81,5 millió forint. Amennyiben a város birtokába kerül az épület, lebontják, és itt fogják kialakítani a szükséges parkolóhelyeket. Maga a beruházás nem biztos, hogy időben egybeesik a „Zöld város kialakítása” projekt munkálataival, de jóval élhetőbb lesz ez a lakótelepi övezet, ha a parkosítások, közösségi terek kialakítása mellett egy új parkoló is létesül Tarjánban. Nagy Sándor a bizottsági ülésen elmondta, hogy az épület bontási tervének elkészítésénél minden biztonsági előírást figyelembe vesznek, így az esetleges veszélyes hulladékokat a szigorú szabályoknak megfelelően kezelik majd. Az adásvételi szerződésről a végső döntést a városi közgyűlés hozhatja meg pénteken.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: közgyűlés Szetáv Csongor tér parkoló Tarján