Szegeden 2018. április 25. 16:28

Már Szegeden is szabályos pályán játszható a bocsa

Képriport
Magyarországon még kicsit ismeretlen játék a bocsa, pedig már az egyiptomi sírok feltárásánál találtak a játék ősére utaló tárgyakat, falvéseteket. Tápén azonban elkészült egy szabályos pálya, ahol űzhető ez a sport.

Kapotáné Fehér Ilona volt a szegedi pálya megálmodója, aki egy paksi sportnapon találkozott először a játékkal, ahová a Senior Fittness Egyesület tagjaként látogattak el. Az egyesületet tíz éve, 2008-ban alakult meg, azzal a céllal, hogy a nyugdíjas korú tagok egészségesen éljék életüket. Akkor még az aktívabb mozgáson volt a hangsúly, tornáztak, kerékpároztak, túráztak, de az idő elteltével – mivel tagok életkora átlagban 70 év felett van – más sportok irányába nyitottak. Mostanában inkább lengőtekéznek, tekéznek, dartsoznak és most már bocsáznak is. Ez utóbbi játék elsajátításában a Magyar Golyósport Szövetség volt a segítségükre, akik mindent megtanítottak a bocsáról nekik. Ezt követően számos füves helyen játszottak, de ezek nem voltak teljesen alkalmasak a játékra. Most azonban megváltozott a helyzet. Az egyesület tagjai Tápén vehették birtokukba a Piac téren kialakított pályát, amely ugyan fél pálya, de tökéletesen alkalmas a játékra. kialakításában a körzet önkormányzati képviselője Szécsényi Rózsa volt segítségükre.

Kapotáné Fehér Ilona elmondta, rendszeresen járnak majd játszani a pályára, sőt felajánlották a többi nyugdíjas klub tagjainak a lehetőséget egy kis bocsázásra.

Szécsényi Rózsa az átadón elmondta, még tavaly keresték meg a kezdeményezéssel, amelyet örömmel karolt fel. Mint fogalmazott, minden ilyen lehetőségnek jelentős közösségteremtő ereje van, ami a mai világban nagyon fontos. A képviselő hozzátette, tervezik, hogy a pálya mellé kihelyeznek majd egy tájékoztató táblát a játék szabályairól, hogy minél többen tudjanak játszani majd.

A beruházás 500 ezer forintba került, amit teljesen a képviselői alapjából finanszírozott a képviselő, aki azt is elmondta, nem volt egyszerű a pálya kialakítása, mivel ilyet még nem csinált a kivitelező és folyamatosan egyezetni kellett a szakemberekkel. Többek között azt is meg kellett oldani, hogy a pálya téliesíthető lehessen. Végül minden megoldódott és ma már használhatják a pályát.

Ennek a játéknak is igazi közösségteremtő ereje van, ami a megnyitón is megmutatkozott. Amíg valaki játszott, addig többen tárcsán sütötték a húst, készítették az ebédet. Nagyon jó hangulat alakult ki a Piac téren, ahol nem mindenki nagyon jól érezte magát. A társaság legidősebb tagja a 90 éves Jaksa János, aki kora ellenére is igen nagy kedvvel gurította a golyókat. Mint mondta, nagyon szereti a társasági életet, több klubnak is tagja évek óta. „Ez a csapat is nagyon jó, mindig jó a hangulat. A játék is jól megy, de azért egy jó ulti csatára hamarabb kapható vagyok!” – tette hozzá nevetve János bácsi, aki a sorok íróját is gyorsan kihívta egy ulti csatára. Amennyiben lesz belőle valami, arról biztosan beszámolunk!

Amennyiben a bocsáról szeretne többet tudni, csak kattintson ide!

Nézze meg az első gurításokat! Itt a Szeged Televízió tudósítása!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: sport Szécsényi Ferencné bocsa