Hirdets
Szegeden 2018. április 24. 15:00

Május első hétvégéjén nyit a Hági Udvar

Kicsit később, mint azt eredetileg tervezték, de a főszezonra megnyitja kapuit a legendás Hági Étterem. Az új bérlők komoly átalakításokat végeztek még mindig az épületen.

Mint azt korábban megírtuk, a Hungi Vigadó bérlői egy átfogó megállapodás keretében nem csak a Kass Szállót, de az évtizedek óta Török Zoltán szegedi vállalkozó tulajdonában lévő Hági Étterem épületét is bérbe vették. Gálosi Gyula a bérlők nevében két hónapja arról tájékoztatott bennünket, hogy némi profilváltással, de a patinás szórakozóhely és étterem hagyományait figyelembe véve kezdenek a Hági átalakításába.

Már a hetvenes években is így nézett ki... (fotók: Fortepan)

Gálosi Gyula szerette volna, ha már április közepén nyitni tudnak, ám a szokatlanul kemény télutó, illetve a hűvös tavaszkezdet nem kedvezett a munkálatoknak. Most azonban már biztos, hogy május 4-én már ellátogathatunk a Hági Udvar névre keresztelt szórakozóhelyre. Egyelőre csak annyit tudni az átalakításról, hogy megnyílik a kerthelyiség is, és a belső részekben igényes konyha várja a szórakozni vágyókat. Két bejárat lesz, az egyik a Kelemen utca, a másik pedig hátul, az óvoda felől. Az épületben még dolgoznak a munkások, ezért a sajtó munkatársai is csak jövő csütörtökön, két nappal a nyitás előtt járhatják be az épületet.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Hági