Ziccer 2018. április 23. 18:14

Lemezlovas és pezsgőzés is lesz a Maty-éren

A szülés után visszatérő Kozák Danuta is ott lesz a májusi világkupán, ami a szegedi verseny egyik fő szenzációja lesz. A hazai versenyzők is nagyon várják már az idény első nagy megmérettetését. A verseny lebonyolítása leginkább egy Forma–1-es futam külsőségeihez fog hasonlítani.

A nemzetközi gyorsasági szezon idén Szegeden indul: május 17–20. között a világkupával. Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint a női kajakmezőny Kozák Danuta, Douchev-Janics Natasa, Csipes Tamara és Szabó Gabriella visszatérésével rendkívül erős és kiegyenlített lesz, mivel a tavaly a helyükre lépett fiatalok is rendkívül jól szerepeltek a sztárok távollétében. A szülésből visszatért Kozák Danutának most egy kicsit el kell engednie a maximalizmusát, és arra koncentrálni, hogy 2019-re legyen csúcsformában.

– Nem hiszem, hogy elindulok idén a rangsorolón, próbálom megtalálni magam, sok betegség és sérülés nehezítette a felkészülésemet, remélem, hogy már az első válogatóra oda tudok állni. Egyelőre küzdök magammal és a szervezetemmel. Augusztusban kezdtem el a felkészülést, minden héten volt valami új problémám, szóval nehéz volt ezt megélni. Emellett még ott vannak az anyai teendők is, nem könnyű anyának lenni, ez egy külön foglalkozás, de remélem, hogy jól fel tudok készülni az idén 2019-re – mondta az ötszörös olimpiai bajnok a szezonnyitó sajtótájékoztatón.

Az algyői Kopasz Bálint komoly ellenfelet kap 1000 egyesben Dombvári Bence visszatérésével. Rajtuk kívül még vannak nagyon jó versenyzők, rendkívül erős a mezőny, nagyon várják az összecsapást Bencével és a többiekkel. – Reménykedem, hogy meg tudom nyerni mindkét válogatót 1000 egyesben, akárcsak tavaly. Azt még nem döntöttem el, hogy 500 egyesben is elindulok-e – mondta Kopasz Bálint.

Berényi Péter, az MKKSZ szervezési igazgatója, a szegedi esemény főszervezője elmondta, hogy 60 ország mintegy 900 sportolója kezdi meg nálunk a szezont, ezzel minden idők egyik legnagyobb világkupája lesz a szegedi. – Ez a világkupa kiváló lehetőség számunkra, hogy megtartsuk a jövő évi, hazai rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság főpróbáját – mondta Berényi Péter.

Kiemelte, hogy maga a verseny számos újdonságot tartogat majd, miután a maty-éri pályát átépítik. Megújul az eredményhirdető rész, új rendszert vezetnek be a futam utáni történéseket tekintve: a versenyzők amikor beérkeznek, akkor visszakanyarodnak, és a nézők előtt fognak kiszállni, nem tűnnek el a szurkolók szeme elől. A világkupára ezúttal is ingyenes lesz a belépés, ráadásul ebben az időben éppen a borfesztivál is zajlik majd a városban, így tökéletes program lehet az a hétvége egy szegedi kirándulásra.

– Egy Magyarországon és a gyorsasági kajak-kenu versenyekhez képest is teljesen újszerű sportprezentációval készülünk, aminek része lesz, hogy lemezlovas, helyi műsorvezetők és kommentátorok végig közvetítik az eseményeket, a versenyzőket bemutatjuk majd egyesével a döntők előtt és a futamok között interaktív játék lesz a Facebook segítségével, valamint fellépők is szórakoztatják majd a nézőket – mondta a főszervező. A Forma–1-es tematika is többször visszaköszön majd a pálya díszítésében és többek közt abban is, hogy a pódiumon, az eredményhirdetések során ezúttal még a pezsgő is fontos szerephez juthat.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: kajak-kenu Maty-ér