Hirdetés
Szegeden 2018. április 23. 11:28 Forrás: Szegedi Papucsért Alapítvány

Siker útján az új szegedi papucs

A hétvégén nyílt meg a Magyar Művészeti Akadémia legfontosabb éves eseménye a Nemzeti Szalon Budapesten, a Műcsarnokban. A határon innen és túlról 500 népi kézműves mester és iparművész mintegy 3500 munkáját felvonultató "Kéz-Mű-Remek" című kiállításon a szegedi papucs is bemutatkozott.

A kiállításon olyan népi kézműves mesterek, művészek alkotásait mutatja be, akik munkájukban a népművészeti hagyományt nem történelemnek, hanem ihlető forrásnak tekintik.

Ide kapott meghívást Attalai Zita tervező és Sallay Tibor papucskészítő mester alkotópáros, akik a fél évezredes hagyománnyal bíró szegedi papucsot a XXI. század kihívásainak kívánják megfeleltetni. Az alkotók 2016 óta dolgoznak együtt és tavaly már a Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Kollégium kurátorai is felfigyeltek terveikre és egy 20 párból álló mintakollekció elkészítését támogatták. Ebből a sorozatból látható több munka is a kiáltáson, amely nagy elismerés és egy fontos visszaigazolás arra, hogy a szegedi papucs megújításának gondolata és az abból megszületett alkotások a kritikus szakma által elismerésre méltó.  A következő nagy lépés, hogy befektetőt találjanak a kollekció sorozatgyártásához, hogy a nagyközönséghez is eljusson.

A Nemzeti Szalon kiállítása augusztus 20-ig lesz nyitva a Műcsarnokban, de aki nem tud Budapestre utazni, a Móra Ferenc Múzeumban a Páratlanok c. kiállításon is láthat az új szegedi papucsokból néhányat augusztus 31-ig. És reméljük, hogy hamarosan az utcán is találkozhatunk velük.

Fotó: Hont Angéla

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Nemzeti Szalon papucs szegedi papucs