Szegeden 2018. április 20. 13:24

Új parkoló épül a Cső utcában

Képriport
Egyre nehezebben tudnak parkolóhelyet találni az autósok a lakótelepeken. Az építéskor még senki nem gondolta, hogy ennyi jármű lesz majd. A Vág és Cső utca által határolt területen lakossági kérésre egy használaton kívüli labdapálya helyén alakítanak ki parkolót.

Az elmúlt években folyamatosan érkeztek a megkeresések a környék lakói részéről, hogy rendezni kellene a parkolási helyzetet, hisz mára már nagyon nehéz megállni a környéken – mondta Solymos László, a körzet önkormányzati képviselője. Amikor ezeket a panelépületeket felépítették, úgy számoltak, hogy a lakástulajdonosok mintegy 40 százaléka fog autóval rendelkezni. Mára ez a szám minimum megduplázódott, azonban a parkolók száma véges. A helyzetet pedig valamilyen módon meg kell oldani – tette hozzá a képviselő, aki kiemelte, mivel a város nagyon vigyáz a zöldterületeire, az szóba sem került, hogy annak rovására épüljön meg parkoló. Lakossági javaslatra merült fel a tömbbelsőben található, kihasználatlan dühöngő átépítése. A pálya már rossz állapotban volt, a fák gyökerei tönkre tették a betont, a kerítés is sok helyen sérült. Éppen ezért döntöttek, hogy ezen a területen egy 35 férőhelyes térköves parkolót alakítanak ki – mondta Solymos László.

Az elmúlt évben megindult a tervezés, majd lezárult az engedélyeztetési eljárás is és most tavasszal elkezdődhetett a kivitelezés. A munkát a város cége, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. végzi, a teljes költsége 6 millió forint. A tervek szerint a munkával május 10-ig kell elkészülni.

Solymos László kiemelte, a környéken számos más olyan hely van, ahol a környékben lakók tudnak mozogni. a Kodály téren található egy nagy játszótér, szabadtéri kondiparkkal, és egy másik pálya is található a megújult Cső utcai Bölcsőde mellett is.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Solymos László