Szegeden 2018. április 20. 12:59

Föld napi jó példa: „kivirágzott” az újszegedi garzonház

Képriport
Szemetet szedett és virágot ültetett pénteken délelőtt Újszegeden az IKV 12 munkatársa. A Föld napja alkalmából igyekeztek példát mutatni, hogyan óvjuk és szépítsük környezetünket.

– Márciusban lom és lombtalanítási hónapot hirdetett a szegedi önkormányzat. A tavaszi nagytakarítás keretében összesen 44 önkormányzati, illetve társasházi épületben 83 ezer négyzetméteres területet tisztítottunk meg – mondta el a péntek reggeli akció apropóján Kis Antónia, az IKV Zrt. igazgatási csoportvezetője, miközben kollégáival színes virágokat ültetett az újszegedi garzonház előtti betonládákba.

Az IKV Zrt. kezelésébe 61 önkormányzati tulajdonú épület, 22 városi terület és 313 társasház tartozik.

Megtudtuk azt is, hogy az elmúlt hetekben a cég munkatársai 428 munkaórában összegyűjtötték a zöldhulladékot, az építési törmeléket majd el is elszállították azokat, végül udvarokat és járdákat takarítottak fel, megtisztították a konténerek környékét és elvégezték a szükséges fertőtlenítést.

A munkák költsége elérte a 2 millió forintot.

– Összesen 34 és fél tonna hulladékot szállíttattunk el a tavaszi nagytakarítás keretében, ebből közel négy tonna veszélyes hulladék volt, mindez 1 millió 200 ezer forintba került – mondta el Kis Antónia.

Pénteken reggel pedig a Föld napja alkalmából feltakarították a Székely sori garzonház körüli területet, az üres virágládákba árvácskákat ültettek – így szeretnének jó példával elöl járni a társaság irodai dolgozói.

– A Föld napja jó alkalom arra, hogy felhívjuk a szegediek figyelmét a környezetünk megóvására, gondozására, tisztántartására. Az elmúlt években az önkormányzat több száz lakást újított fel, ezek környezetének tisztán tartása, gondozása közös érdekünk. Ezért szerettünk volna ma jó példával elöl járni – mondta Kis Antónia.

 

 

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Föld napja IKV akció virágültetés