Hirdets
Művház 2018. április 20. 08:34

Alföldi Róbert: Itt kő kövön nem marad az elkövetkező négy évben!

Alföldi Róbert a Fidesz kommunikációját ótvarnak, a Pécsett történteket pedig cenzúrának tartja. Szegeden beszélt erről csütörtökön a színész-rendező a zsúfolásig megtelt IH-ban, ahol az est jelentős részében a szakmai dolgokról, a munkáiról, a színházról, a szegedi szabadtériről és az Armel operafesztiválról esett szó.

Itt kő kövön nem marad! – mondta csütörtök este Szegeden az Ifjúsági Házban Alföldi Róbert azzal kapcsolatban, mi várható a Fidesz győzelme után az elkövetkező négy évben. A Fidesz kommunikációjáról az volt a véleménye, hogy ótvar és borzasztó időket idéz. – Mi kell még nekik? Mit akarnak még megszerezni? – tette fel a kérdést a közönségtalálkozón Alföldi a zsúfolásig telt szegedi Ifjúsági Házban. De nem érkezett válasz, és ő sem tudott mit mondani a saját maga által feltett kérdésre.

Három T

A Tiltott, Tűrt, Támogatott (a szavak sorrendje néha változó), azaz a „Három T” a kommunista kultúrpolitika terméke.

A színész-rendező szerint el kell menni a falig, de – ahogy fogalmazott – „a történelmi tanulmányaimból tudom, hogy akkor beverjük a fejünket.” Elmondta, bízik a fiatalokban. Ugyanakkor hozzátette, politikai oldaltól függetlenül egy ország dolgozik azon, hogy „elhúzzon innen a jövője.” Mert szerinte a kormánypárti és az ellenzéki is egyaránt azt mondja a gyerekének, hogy tanuljon, majd menjen el ebből az országból.

Alföldi arra a kérdésre, hogy melyik kategóriába – tiltott, tűrt, támogatott – sorolja magát azt követően, hogy Zalaegerszegen törölték a beszélgetős műsorát, és utána senki sem mert helyet biztosítani az estjéhez, Pécsett pedig letiltották, nem játszhatták az Igenis, miniszterelnök úr című darabot, azt válaszolta, egyik kategóriába se sorolja magát.

– Nem tudnak velem mit kezdeni, ami jó, de nagyon nem vicces. Ami pedig Pécsett történt, az cenzúra!  Mégpedig a régi időket idéző cenzúra – fogalmazott Alföldi Róbert.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Alföldi Róbert IH Rendezvényközpont