Szegeden 2018. április 19. 12:19

Elkapták a bombával fenyegetőző fiút

Képriport
A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgattak ki egy 18 éves fiatalt, aki miatt januárban a rendőrség kiürítette az újszegedi sportcsarnokot, ahol épp egy középiskolai szalagavatót tartottak.

A megalapozott gyanú szerint a 18 éves K. Dávid 2018. január 12-én 17 óra 21 perckor felhívta a 112-es segélyhívószámot, majd közölte, hogy az sportcsarnokban bomba fog robbanni.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központja a bejelentésre azonnal reagált. Az épületet kiürítették, a rendezvény résztvevőit egy közeli intézménybe kísérték, majd bombakutató szakemberekkel és kutyákkal átvizsgálták az épületegyüttest. A kutatás során bombát nem találtak. A Szegedi Rendőrkapitányságon közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen.

A kapitányság nyomozói széleskörű adatelemzés során megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 18 éves fiatal gyanúsítható megalapozottan. A feltételezett elkövetőt a nyomozók kihallgatták, melynek során beismerővallomást tett, elmondta, hogy nagyon megbánta a telefonhívást.

A képgalériánk januárban, a bombariadó idején készült.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: bombariadó rendőrség