Szegeden 2018. április 17. 10:57

Felvehetjük a nyúlcipőt: jön az idei szezon első futófesztiválja

Vasárnap immár hatodik alkalommal dördül el a startpisztoly az Árkád Futófesztiválon. Most is marad a jól bevált útvonal, de lesznek meglepetések is.

Az Árkád Futófesztivál tradíciót teremtve, már több mint fél évtizede ösztönzi a szegedieket és a városba látogató turistákat a mozgásra.

Különlegessége, hogy a futók nemcsak a futás által nyújtott felszabadult életérzéssel lesznek gazdagabbak, hanem több „állomás” mellett elfutva különleges élményeket is szerezhetnek.

Tavaly a szegedi tűzoltók élő vízkaput varázsoltak a futók fölé a Huszár Mátyás rakparton, de volt levegőben szaltózás, konfetti ágyú bombázás és egy parti-kamion is bíztatta már a futókat.

Idén a Grimm Busz Buli is bemutatkozik egy különleges élő nagykoncertes produkcióval, a szervezők reményei szerint a gyermekek nagy örömére, de a brutális sport élményt idén is borítékolják: a lemezjátszók mögül adja az ütemet a ’90-es és a 2000-es évek legendája, Dj Sterbinszky, a sportos délelőtt szépséges háziasszonya pedig az Európa- és világbajnoki címmel is rendelkező, valamint 2013-ban az Arnold Classic Europe nyertese, Kiss Virág lesz.

2018-ban is futva segíthetünk a beteg gyerekeknek, hiszen a belépőjegy árával, a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítványt támogatják a résztvevők.

Idén is a tavalyi már jól bevált útvonal marad, a rajt pedig mind két távnál egyszerre, április 22-én 10 órakor lesz.

Az Árkád Szegedből indul a futam, majd a futást választó szegediek és turistá k végig kocognak Magyarország egyik legszebbvárosán: lesz, aki 5 és fél kilométeren, és lesz, aki 2200 méteren keresztül.

Mindkét útvonal az Árkád Szegedtől indul, majd a Tisza Lajos körúton és Dugonics téren folytatódik.
Itt szétválnak az utak, a kisebb távot teljesítők a Kárász utcán haladnak a Széchenyi tér felé, majd a Tisza Lajos körútra rákanyarodva megérkeznek a kiindulási ponthoz, az Árkádhoz.

A hosszabb távot teljesítők, pedig ha nem lesz lezárva a Huszár Mátyás rakpart, akkor ott haladnak át, majd a Tisza Lajos körút és szintén az Árkád Szegednél lesz a finis.

A táblákat, parkolást tiltó táblákat érdemes figyelemmel kísérni, de természetesen a futás alatt rendőri irányítás is segíti a közlekedést.

A lezárások időtartama minimális lesz, a részvevők elhaladását követően azonnal fel is oldják az útlezárást.

Tömegközlekedési járatkiesés nem lesz, a villamosok és a trolik megállnak addig, amíg elhalad a mezőny.

A szervezők elmondták: a program összeállításánál kényesen ügyeltek arra, hogy a lehető legkevesebb ideig zavarják vasárnap délelőtt a szegedi közlekedést.

 

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!