Szegeden 2018. április 10. 23:12 Forrás: Szeged Televízió

Megviselte a tél a szegedi utakat, sok a kátyú: ha bejelenti, hamarabb kijavítják

Bosszantja egy kátyú? Vagy több? Szóljon róla a környezetgazdálkodási cégnek! Ha így tesz, még örülnek is neki.

(Fáradt és lusta olvasni? Görgessen egy kicsit, és nézze meg ezt másfél perc alatt a Szeged TV lenti videójában!)

Sok eső és a vége felé sok hó kísérte az idei telet. Ezt az utak is megsínylették: a város szinte egész területén kátyúsak az utak. Az útkezelők folyamatosan dolgoznak a hibák javításán, a szegedi környezetgazdálkodás cég munkatársai már 320 kátyút tüntettek el, de a szegediek segítségét kérik az újonnan keletkezett úthibák bejelentésében.

A szegedi önkormányzat évente 100 millió forintot költ ezeknek a hibáknak a kijavítására, a munkákat márciustól novemberig végzik el. Télen csak a legsürgősebbeket csinálták meg, mert akkor csak hideg aszfalttal tudtak dolgozni, és az csak néhány hónapos garanciát nyújt. Tavasszal átálltak a meleg aszfaltozásra.

„Eddig az időjárás miatt csak időszakosan volt lehetőségünk a kátyúzásra. Az évben eddig 320 olyan kátyút sikerült eltüntetni, ami problematikus volt, a legsürgetőbbeket. Bárki jelezheti nekünk a kátyús úttesteket, és mi igyekszünk minél előbb, ha lehet, 48 órán belül kiszállni.”

– mondta a Szeged Televíziónak Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Aki kátyút szeretne bejelenteni, a cég honlapján, az szkht.hu-n, a bejelentés fül alatt, vagy telefonon a 62/777-222-es számon, és e-mailben a panaszbejelentes@szkht.hu címen értesítheti a társaságot az úthibákról. 

Nem csak a városi céghez, a Magyar Közúthoz is tartoznak utak Szegeden, főként az országos közutak városi szakaszai, ezek nagyjából 50 kilométert tesznek ki. Mivel csapadékos volt az idei tél, náluk is szinte minden útszakasz érintett. A Nagykörút, Bertalan-híd és a városból kivezető sugárutak kátyúit a cég folyamatosan javítja, míg a Felső-Tiszapart és a Dorozsmai út komolyabb javításra szorul, ezek teljes helyreállítását majd a nyáron végzik el.

Videónk is van! Nézze meg mindezt a Szeged Televízió híradójának riportjában!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: kátyú közlekedés Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft.