Túl a városon 2018. április 9. 21:04 Forrás: MTI / szeged.hu

Vona Gábor nem indul a Jobbik tisztújításán és parlamenti mandátumáról is lemond

A választások előtt ígérte meg, hogy ha nem győznek, lemond. Most úgy tűnik, hogy a Jobbik elnöke teljesen kivonul a politikából.

A leköszönő pártelnök hétfőn a Facebook-oldalán tette közzé, hogy benyújtotta lemondását, amit a Jobbik elnöksége elfogadott, és hogy nem méreti meg magát a tisztújító kongresszuson, listás parlamenti mandátumát pedig nem veszi át. 

Vona már a választás estéjén arról beszélt a Jobbik eredményváró rendezvényén, hogy be fogja adni lemondását.

Most azt írta: a választási eredményért a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként egyszemélyi felelősséget vállalt, és mivel a választási győzelem nem valósult meg, tartotta a szavát.

Vona Gábor ismét kiállt amellett, hogy a Jobbik az ország második legerősebb pártja és az ellenzék egyedüli igazi ereje.

„Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez a közösség a következő időszakban még erősebbé váljon, de 12 év után immáron nem elnökként” – fogalmazott, megköszönve több mint egymillió embernek, hogy vasárnap támogatta a pártot.

Azt ígérte nekik, hogy a Fidesz kétharmada ellenére is folytatják a küzdelmet egy biztonságos, élhető, szabad és igazságos Magyarországért.

A Jobbikra ezután is minden magyar ember számíthat, éljen bárhol a világban - nyomatékosította, bejegyzését a Jobbik mottójával zárva: „magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel”.

A Jobbik a választáson 19,34%-ot ért el listán, ami 25 képviselői helyhet jelent jelenleg. Jobbikos képviselőjelölt egyetlen választókerületben nyert Fejér megye négyes, dunaújvárosi körzetében.

Hétfőn egyébként nap közben több jobbikos politikus is Vona Gábor távozását sürgette Toroczkai László a Facebookon azt írta, hogy „Vona Gábor megbukott, de a Jobbik él. Ha azonban Vona Gábor úgy gondolja, hogy nem végleg bukott meg, s a lemondás is csak látszólagos lesz, azzal kivégzi a Jobbikot”

Toroczkai szerint „Egy olyan, egyébként kiváló emberek ezreiből álló parlamenti párt ugyanis, amely három egymást követő választáson sem tud a kormányzás közelébe kerülni, végleg elveszíti az esélyét arra, hogy valaha győzzön, hacsak nem iktatja ki azt az akadályt, amely a növekedését meggátolja...”

Erre a Jobbik egy másik alelnöke, Sneider Tamás reagált, szintén a Facebookon: szerinte nem bajtársais így üzengetni és nyilvánosan támadni Vonát, és minden alelnöknek, így Toroczkainak és neki magának is le kell mondania Vonával együtt.

A Jobbik vezetéséből korábban kiszorított Novák Előd is megosztotta hosszú véleményét a helyzetről és Vonáról a Facebookon, ő azt írta, Vona mostanra tehertétel lett a jobbik számára, a néppártosodás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, elveszítette karakterét, identitását a párt. Mint írja, „A tagság azt hitte, az elvek feladásáért, a Mészáros Lőrinchez hasonlóan börtönbe való Simicska Lajossal való „üzletért” cserébe legalább a győzelem meglesz, mivel esetleg Simicska tud valamit Orbánról... De csalódnia kellett a tagságnak. Csak a 660 milliós bírság maradt, a választási eredményünk miatt csökkenő állami támogatás mellett.”

Azt még pontosan nem lehet tudni, hogy a Jobbik mikor fogja tartani a tisztújító kongresszusát, ahol új elnököt választanak Vona Gábor helyett.

(fotó: MTI/Kovács Tamás)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Jobbik lemondás választás Választás 2018 Vona Gábor