Szegeden 2018. április 9. 20:10 Forrás: MTI

Letették a Szegedi Ifjúsági Centrum alapkövét

A Szeged-Csanádi Egyházmegye megbízásából épülő létesítmény sportpályáknak, szabadtéri színpadoknak, rendezvénycsarnoknak és játszótereknek ad majd helyet.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke az ünnepségen elmondta, az elmúlt években több mint ezer pálya épült, és ugyanennyit újítottak fel az országban. Úgy fogalmazott, a szövetség elnökeként büszke arra, hogy az igazolt labdarúgók száma 50 ezerről 250 ezerre emelkedett. Ezért sem tartja feleslegesnek a pályák építését, hiszen azok az igazi tömegsportot is szolgálják – tette hozzá.

A közvetve a Mol-Pick Szegedet is tulajdonosként irányító üzletember azt kívánta, a szegedi futball kapaszkodjon föl a szegedi kézilabda szintjére. Mint mondta, a szegedi labdarúgás múltja alapján ez nem reménytelen elvárás.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt a Szeged-Csanádi Egyházmegye létrehozta a Grosics Akadémiát Gyulán, ahol két nagy köznevelési intézménye is működik. Néhány évvel később az egyházmegye átvette a szegedi NB III-as labdarúgócsapatot, amely feljutott az NB II-be, de a csongrádi megyeszékhelyen nem volt olyan pálya, amely alkalmas lenne ilyen mérkőzések megrendezésére. Ezért a csapat elköltözött Gyulára, amíg Szegeden nem lesz megfelelő infrastruktúra – mondta a püspök.

Gyermek és ifjúságvédelmi feladatainak ellátásához az egyházmegye tulajdonába került az egykori Napfény Kemping, ehhez vásárolt önkormányzati és magántulajdonú területeket, ahol felépül a Szegedi Ifjúsági Centrum.

A központ az egyházmegye által ellátott négyezer állami gondozott gyermek, valamint a saját fenntartású köznevelési intézményeiben tanuló 11 ezer diák szabadidős, kulturális és sportrendezvényeinek szolgál majd helyszínül.

Germán Géza, a szeged-csanádi egyházmegye főépítésze elmondta, a 10 hektáros területen UEFA 4-es előírásoknak megfelelő, 8 ezer férőhelyes stadion épül. A felnőtt és utánpótláscsapatokat három hibrid, fűtött edzőpálya szolgálja majd. Épül egy szabvány kézilabdapálya méretű rendezvénycsarnok, három teniszpálya, egy napvitorlával védett grundfoci pálya, gyermek és felnőtt játszótér, valamint kialakítanak a sportolókat kiszolgáló öltözőket, továbbá szabadtéri színpadokat, és a kempinghez tartozó 45 szobás, 90 férőhelyes egykori szállóépületet is felújítják.

Az Orbán Viktor barátjának tartott Garancsi István tulajdonában lévő Market Építő Zrt. kivitelezésében épülő központot a tervek szerint jövő tavasszal adják át.

(fotó: MTI/Rosta Tibor)

Szerkesztőségünk nem kapott meghívót az alapkőletételre, így kénytelenek voltunk az MTI információit és fotóit használni.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradójának rövid összeállítását is!

A Szeged TV-t egyébként szintén nem hívták meg az alapkőletételre.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Szeged-Csanádi Egyházmegye Szegedi Ifjúsági Centrum Csányi Sándor Kiss-Rigó László