Hirdetés
Hirdets
Szegeden 2018. április 9. 11:16 Forrás: Szegedi Tükör

A József Attila sugárúton utazott a szoba

Képgaléria
Tarján épült meg másodikként a szegedi lakótelepek közül. Új, a városrészek történetét bemutató sorozatunkban felidézzük a hőskort. A hajdan 30 ezer embernek összkomfortot nyújtó terület belső része hamarosan egymilliárd forintból újul meg.

Az első szegedi lakótelep kialakítása Újszegeden kezdődött az egykori ládagyár helyén téglablokkos épületekkel 1962-ben, majd Tarján következett 1965-ben, egyelőre csak a terep rendezésével. Szegedre ugyanis egyre többen költöztek – a város népessége az 1960-as 99 ezerről 1980-ra 171 ezerre nőtt –, köszönhetően a szocialista iparosításnak, az algyői olajmező feltárásának. Nem véletlen az sem, hogy eleinte „olajvárosnak” hívták az új városrészt, az első téglablokkos épületeket a Csörlő, majd az Olajos utcában adták át 1968-ban – idézték a Délmagyarország cikkéből a Csillag téri fiókkönyvtár 40. születésnapján rendezett vetítésen. A Nosztalgia talkshow-t a Szegedi emlékkereső gazdája, Farkas Árpád és állandó segítőtársa, Szabó András vezette.

Ennél kitűnőbb akadálypályát a felnőttek nem is varázsolhattak volna a tarjáni házak közé. A négy kis szegedi hódítót Somogyi Károlyné fotózta le 1978 tavaszán (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: mfm S54_08)

Családias légkör

A résztvevők elmesélték, hogy sok közösség költözött be az épülő tömbökbe. Így kapott lakást a Kereszttöltés utcai úgynevezett Délép-házban a vállalat számos dolgozója, valamint a labdarúgó- és kézilabdacsapata. Ennek köszönhetően kezdettől családias légkör uralkodott. Arra is emlékeztek a környékbeliek, hogy háromféle módon lehetett lakáshoz jutni: létezett tanácsi, OTP-s és szövetkezeti. Egy Űrhajós utcában lakó asszony felelevenítette, hogy az első szilveszterek népünnepélyekre hasonlítottak.

Játszótér Tarjánban a hetvenes években (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: mfm_e545_08)

Felismerte magát? Írjon nekünk!

Somogyi Károlyné Magdikára leginkább a Szeged krónikása cím illik. Mindenhol ott volt a város legendás fotóriportere, aki 2011-ben hunyt el. A mindig vidám és szeretnivaló Magdika készítette a képet a játszótéri gyerekekről és a négy kis szegedi hódítóról is, akik 1978 tavaszán a tarjáni házak között mászták meg a homokdombokat. Ha felismerte magát, írjon nekünk a szegeditukor@
szegedvaros.hu
e-mail-címre!

A lakótelep tervezője a Szegedi Tervező Vállalat volt, a részletes rendezési tervet Takács Máté készítette el a József Attila sugárút, a Körtöltés, a Lugas utca és a Tápéi sor határolta területre – derül ki Blazovich László Szeged rövid története című munkájából. Később az egykori Tabánban, a József Attila sugárút, a temető és a Retek utca által határolt részen folytatódott a beruházás. Azt tervezték, hogy 1975-re befejezik, de az úgynevezett 7. ütem a József Attila sugárút északnyugati oldalán csak 1978–79-ben épült be, a József Attila sugárút, valamint a Budapesti körút kereszteződésében pedig a három 10 emeletes pontház csak 1988-ra készült el.

Panellel gyorsítottak

Az induláskor rövid időn belül kiderült, hogy a téglablokkos megoldással lassú lesz a tempó. Ezért az első ezernyolcszáz Olajos, Csörlő és Hüvelyk utcai téglablokkos lakás mintáját követve áttértek az olcsóbb panelszerkezetre. A típusterveket a Dunaújvárosi Tervező Iroda adta, az elemeket pedig kezdetben a dunaújvárosi, később a szolnoki elemgyárból – a Zápor-tó környéke és a Retek utca épült ilyenekből – szállították vasúton, panelvonatokon. Végül 1971-től, miután a Délép szegedi házgyárában elindult a gyártás szovjet minta alapján, a helyi üzem látta el az építőket. Az elemeket speciális teherautókon vitték a beépítés helyszínére – ennek akkoriban csodájára járt a város, örökítette meg az újság. Azt is bemutatták, mennyire kompletten érkeztek az elemek burkolatokkal, szaniterekkel, és miként „utazott a szoba” a József Attila sugárúton. A munkások Kelenföldön tanulták meg az elemek összeillesztését.

Kilátással a Víztoronyra. A felvétel 1978 őszén készült (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: mfm S_317_01)

Tarjány és Tárjanyi

Tarján az egyik honfoglaló törzs volt, amelynek egy nagycsaládja telepedett le a mai városrész helyén. A Tarjány először 1753-ban bukkant fel Péter László helytörténeti kutatásai szerint. 1850-ben például Nagy Tárjanyi Szőlőknek, 1911-ben Tarjáni szöllőknek nevezik a területet. Még a lakótelep építése előtt is ritkán lakott, kertes városrésznek számított.

Holdbéli táj

Tarjánban több mint 7200 lakás, 30 ezer ember otthona épült fel: jelenleg nagyjából 12 ezren lakják a városrészt. Az egy- és másfél szobás lakásokat 40–43 négyzetméteresre, a kétszobásokat, 1+2-eseket 53, míg a 2+2-eseket 66 négyzetméteresre szabták a 4–10 szintes épületekben. Az odaköltözők számára ez az összkomfort a vágyak netovábbja volt, hiszen akkoriban még a családi házakban sem ismerték a fürdőszobát. Még akkor is, ha a parkosításra, utakra várni kellett. A terület eleinte inkább holdbéli táj látványát nyújtotta.

A városrészt a Budapesti körút szeli át, mellette található a 61 méter magas, 1972-ben épült „galléros” víztorony, amely az autóbusz-decentrummal együtt Tarján közepe. 2008-ban Tarján legrégebbi része több mint egymilliárd forintos uniós beruházással szépült meg: 17 ezer négyzetméter útburkolatot, 100 ezer négyzetméternyi zöldfelületet, valamint játszótereket, parkolókat újítottak fel. A Víztorony tér rekonstrukcióját 300 millióból 2010-ben fejezték be. Idén Belső-Tarján közterületei születnek újjá egymilliárd forintból.

A tarjáni lakótelepet sokáig „olajvárosként” emlegették, a lakók jelentős része az algyői olajmező feltárásának köszönhetően kapott munkát és lakást. Az első épületeket a Csörlő és – a képen látható – Olajos utcában adták át. A fotó a hetvenes évek elején készült (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: mfm t15824)

 

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Tarján lakótelep