Szegeden 2018. április 8. 14:15

Útba esik jövet-menet a – családi nap Makkosházon

Képriport
„Voltál már?” Ez volt gyakorlatilag az egyetlen kérdés a családi napi játszóházban.

– Igen, már voltam.

– Nem, még ezután megyünk.

Ezeket vitatták meg rendre a felnőttek, akik kivitték a gyerkőceiket a makkosházi családi napra a nagy fajátszótér melletti füves területre. A srácokat persze az érdekelte, hogy minél hamarabb megrohanhassák az ugrálóvárakat, pónitaxizzanak egy kicsit, vagy éppen a kézműves sátorban az asztaloknál éljék ki egy kicsit a kreativitásukat.

A szüleik közben túl azon, hogy „ellenőrizték” egymást, voltak-e már a szavazófülkében, arról beszéltek a részvételi arányról éppen mekkora, és ezek a számok mit jelenthetnek valójában. A jelenlévő politikusok optimistán mosolyogtak, közülük egyről tudjuk biztosan, hogy már tényleg szavazott: Botka László polgármester a Balatoni utcából látogatott át Kozma József körzetébe, míg egyről biztosan tudjuk, hogy megy: cikkünk megjelenése után, valamikor három óra körül megy el szavazni Szabó Sándor.

Ha még nem tették kövessék a példáját: ha szavaznak, utólag nem hibáztathatják magukat, legyen bármi is a választás eredménye.

gszl

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Botka László családi nap Kozma József Makkosház Szabó Sándor szavazás Választás 2018