Hirdetés
Szegeden 2018. április 5. 12:24

Ellenszélben is kiáll a rászorulók mellett a város

Képriport
– Szeged ellenszélben is, ha kell, erején felül igyekszik támogatni a rászorulókat, és szebbé tenni az idős emberek mindennapi életét – mondta Botka László, aki támogatásokat adott át a fogyatékos- és idősügyi szervezeteknek.

Kirándulásra, sportprogramokra, közösségi rendezvényekre, táborozásra, hagyományőrzésre, az egészséges életmódot népszerűsítő programok finanszírozására költhetik a szegedi fogyatékos- és nyugdíjas szervezetek azt a támogatást, amelyet ma délelőtt vehettek át a városháza házasságkötő termében Botka László polgármestertől.

Az idén 5 millió forintra pályázhattak a szegedi fogyatékos ügyi szerveztek. A beérkezett pályázatok nyomán 28 szervezet összesen 2900 tagja kapott 70-től 300 ezer forintig terjedő támogatást.

Az idősügyi keretből 57 nyugdíjas szervezet részesült 30 és 270 ezer forint közötti támogatásban, a hatezer szépkorút érintő támogatás összesen 10 millió forintot tesz ki.

Az idei 15 milliós idősügyi alap még fennmaradó részére később pályázhatnak majd az érintettek.

– A közgyűlés 15 évvel ezelőtt határozott arról, hogy két alapot hoz létre: egyet az idősek és egyet a fogyatékossággal élők programjainak támogatására.

Botka László elmondta, összesen 65 nyugdíjas szervezet működik Szegeden, az ő programjaikat az idén is 15 millió forinttal segíti az önkormányzat.

– Egy város akkor élhető, ha folyamatosan gyarapodik, fejlődik és közben odafigyel az idős emberekre és azokra, akik valamilyen segítségre szorulnak. Szeged önkormányzata ellenszélben is, ha kell erőn felül is, igyekszik minden támogatást megadni azt itt élőknek. Az állam mára teljesen kivonult a szociális ellátásból, ezért az idén 600 millió forintos szociális alapot hoztunk létre a városi költségvetésben, hogy segíteni tudjuk a rászorulókon. Példa nélküli az is, hogy Magyarországon egyedüliként Szegeden immár harmadik esztendeje minden évben 200-200 önkormányzati bérlakást újítunk fel és aduk ki a rászorulóknak. Minden híreszteléssel ellentétben: évek óta itt élő és a városban dolgozó, szegedi családok juthatnak így otthonhoz – monda a városvezető.

Botka László megjegyezte, ehhez a sikeres munkához egy jó csapat is kell, amelyik szerencsére adott városházán.

Közülük is kiemelte, az ünnepségen részt vevő Joób Mártont, aki a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság elnökeként sokat tett a rászorulók megsegítéséért, valamint Szabó Sándort, aki az elmúlt négy évben a Parlamentben képviselte és segítette a várospolitikai célok megvalósítását.

Ezt követően Botka László polgármester, Joób Márton és Szabó Sándor közösen adták át a megjelent 85 szervezet képviselőjének a támogatásról szóló okleveleket és mellé egy-egy szál virágot.

 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Botka László Joób Márton nyugdíjas Szabó Sándor