Hirdetés
Túl a városon 2018. április 4. 17:51 Forrás: MTI / szeged.hu

Meghosszabbították Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája szerdán döntött: Czeglédy három hónapig még biztosan előzetesben marad.

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta, a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyó eljárásban a bíróság – az ügyészi indítványra – az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedés meghosszabbítását.

A bíróság döntése nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. A bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

A szóvivő az MTI kérdésére elmondta, az ügyben 17 gyanúsított ellen folyik eljárás bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt. Heten előzetes letartóztatásban, nyolcan házi őrizetben védekeznek, két gyanúsított esetében lakhely-elhagyási tilalmat rendelt el bíróság.

Czeglédy Csaba országgyűlési képviselőjelöltként indult a 2018-as választásokon és így a jogerős nyilvántartásba vételt követően mentelmi jog illette meg, ezért egy hónapja kiengedték a tavaly nyár óta tartó előzetes letartóztatásból. A Nemzeti Választási Bizottság a legfőbb ügyész indítványára felfüggesztette mentelmi jogát, ezért vele szemben az eljárás folytatásának akadálya elhárult, összesen egy napot volt szabadon, amikor újra őrizetbe vették, majd a főügyészség indítványának megfelelően a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását. A végzést a Szegedi Törvényszék helybenhagyta. Időközben a mentelmi jog felfüggesztésével kapcsolatos eljárásokat mind a Kúria, mind az Alkotmánybíróság indítványra felülvizsgálta és azokat törvényesnek, jogszerűnek minősítette, elvetve minden védelmi kifogást – tudatta a csoportvezető ügyész.

Czeglédy Csaba abban az egy napban, amikor szabadlábon volt, többek között megfordult Kálmán Olga műsorában is, és többször hangoztatta, hogy terhelő bizonyítékai vannak az Orbán-kormány vezetőire korrupciós ügyekben. Állítása szerint az Elios-üggyel kapcsolatos dokumentumok is a birtokába jutottak. Utalt rá, hogy a hatalom szándékosan igyekszik elhallgattatni, emiatt zajlik ellene koncepciós eljárás.

A Czeglédy-ügy kapcsán március elején Szegeden járt Gyurcsány Ferenc is, aki akkor a többi között arról beszélt, hogy Czeglédyt hamis tanúzásra próbálták rávenni fogvatartása során, abból a szándékból, hogy az ellenzéket, az MSZP-t és a DK-t befeketítsék. A volt miniszterelnök akkor úgy fogalmazott, hogy rend és igazságosság csak akkor lesz az országban, ha ez a „mérhetetlenül korrupt, alapvetően köztörvényes hatalom megbukik”.

Nemrég Szegeden demonstrációt szerveztek Czeglédy Csaba mellett kiállva. Ezt követően valaki rózsaszín festékkel dobálta meg a megyei ügyészség épületét. Egy szegedi aktivistát őrizetbe vettek, aki a Szeged Televíziónak nyilatkozva tagadta bűnösségét.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradójának riportját!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Csongrád Megyei Főügyészség Czeglédy Csaba DK előzetes letartóztatás Gyurcsány Ferenc MSZP Szegedi Járásbíróság ügyészség