Hirdetés
Kék hírek 2018. április 4. 11:13 Forrás: MTI

Két kábítószer-kereskedőt ítéltek el jogerősen Szegeden

Jogerősen tizenkét év fegyházra, illetve öt év börtönre ítélt a Szegedi Ítélőtábla kedden két kokainkereskedőt.
Hirdetés

A táblabíróság kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek az elsőrendű vádlottat, akivel szemben a szabadságvesztés mellett 1,92 millió forintra vagyonelkobzást is elrendelt. A másodrendű vádlottat kábítószer birtoklásának bűntette és más bűncselekmények miatt a börtön mellett egy évre eltiltották a járművezetéstől és 100 ezer forint vagyonelkobzást rendeltek el.

A Szegeden élő másodrendű vádlott 2013 novemberében egy győri üzletközpontban ismerkedett meg a korábban kábítószeres bűncselekmények miatt már kétszer elítélt elsőrendű vádlottal, akitől egy gramm kokaint vett. Később, 2014-ben még legalább háromszor vásárolt a kereskedőtől, és a kokainból ötször egy grammot továbbadott egy ismerősének.

Az év novemberében a férfi ismét Győrbe ment kokainért. 80 gramm kábítószert vett grammonként 20 ezer forintos áron. Két grammot a visszaindulása előtt a kereskedő lakásán el is fogyasztott. Az autóját bódult állapotban vezető férfit Szegeden megállították a rendőrök, és a járműben megtalálták a 78 gramm kokaint. A drogszállítmány összes hatóanyag-tartalma meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát.

A táblabíróság mindkét vádlott esetében súlyosította az első fokon a Szegedi Törvényszék által kiszabott büntetést.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: ítélet kábítószer Szegedi Ítélőtábla